Társszervezetünk, a Magyar Történelmi Családok Egyesülete, szeretettel meghívja az MHGT tagjait 2020. második félévi előadásaira:

2020. október 12. Hétfő. (18:00)

Reinisch Egon: „A Rákóczi szabadságharc és az 1848-49-es szabadságharc harctéri sikerességének összehasonlítása”

2020. október 26. Hétfő. (18:00)

Biszak Sándor: Az Arcanum Adatbázis, Magyarország legnagyobb digitális archívuma.

FIGYELEM!
Ez az előadás a koronavírus-helyzetre való tekintettel ELMARAD:
2020. december 14. Hétfő. (18:00)

Fábry Kornél: Az Eucharisztikus Világkongresszusról.

Az MTCSE ezen előadásai a Szent István Bazilika közösségi termében, 18:00 órai kezdettel kerülnek megrendezésre. A pontos cím: 1051. Budapest, Szent István tér 1. (bejárat a Bajcsy-Zsilinszky út felől, a Bazilika hátsó ajtaján).

Biztonsági intézkedések:

Kérjük, hogy aki a koronavírus tüneteit észleli magán, ne jöjjön el! A rendezvényen maszk használata és a védőtávolság betartása kötelező!

Felhívjuk a kedves résztvevők figyelmét arra, hogy rendezvényeinken esetenként videó- és fényképfelvételek készülnek, amelyek az MTCSE különböző csatornáin megjelenítésre kerülhetnek. A rendezvényeinken való részvétel ezen körülmény automatikus tudomásul vételét feltételezi. Kérjük ezért, hogy akinek ezzel kapcsolatban kifogása van, fényképezéskor igyekezzen kikerülni a kamera látóteréből. Lehetőség van utólag természetesen kérni a képből történő kitakarást, amely kérésnek minden esetben eleget teszünk.

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2020. február 27-én tartott felolvasó estjén egy igen érdekes, orosz témájú előadást hallgathattunk meg, dr. Ruzsa György professzor emeritus előadásában:

Moszkva városcímere és a régi orosz ötvösjegyek

címmel. Ruzsa professzor úr Moszkva város címeréről – amiben a Szent György-legenda elevenedik meg – beszélt, és arról, hogy az hogyan jelent meg régi orosz ezüst ötvösjegyeken, azon belül is ikonokon.

Az előadás elején körbejárta a professzor, hogy az ötvösjegy, ez az elkészítés helyét tudtul adó kis jelzés, alig pár milliméteres, és gyakran igen kopott is, emiatt gyakran nehézkes a beazonosítás.

Az előadás során betekintést nyerhettünk a keleti keresztény ikonográfia alapjaiba, a bemutatott ikonok legendai és történeti hátterébe, az orosz terminológiába és annak egyes ellentmondásaiba, valamint, hogy milyen jelzéseket ütöttek még a címer mellé.

Az előadás csattanójaként a felolvasóest végén a bemutatott ikonokat megtekinthettük, sőt kezünkbe is vehettük pár orosz kopejkával egyetemben.

(A beszámolót készítette: Kovács Rudolf Zoltán.)

Az előadás dokumentumai:

Az ülésen készült fényképek megtekinthetők weboldalunk Képtár menüpontjában.

Az előadás diasorozata PDF formátumban letölthető ITT!

Az előadásról készült videofelvétel megtekinthető az MHGT YouTube csatornáján:

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2020. évi felolvasóüléseinek sorozatát, hagyományainkat követve, a 2020. január 30-án tartott elnöki előadás nyitotta meg, melynek címe:

A császári és királyi Haditengerészeti temető Pólában.

Az előadás diasora (prezentáció) PDF formátumban letölthető ITT!

Az előadásról készült fényképek megtekinthetők weboldalunk Képtár menüpontjában.

Az előadásról készült videófelvétel megtekinthető az MHGT YouTube csatornáján:

Dr. Pandula Attila, az MHGT elnöke, a pólai haditengerészeti temetőben folytatott kutatásait mutatta be, gazdag vetített képanyagot felvonultató előadásában.

Elöljáróban ismertette az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének néhány jellegzetességét. Megemlítette, hogy a Habsburg-Lotharingiai család több tagja, így Ferenc Ferdinánd egykori trónörökös és admirális, valamint Károly István főherceg is, érdeklődött a haditengerészet iránt. Kitért a korábbi (19. század közepét megelőző) tengerész-temetések módjára is.

Korábban a tengeri utak során elhunyt hajósokat, a holttest rövid eltarthatósága miatt, a tengerbe temették (vitorlavászonba varrva, ágyúgolyó nehezékkel). Azonban a 19. század második felében, az Adrián állomásozó cs. és kir. haditengerészek esetében, egyre inkább előtérbe kerültek a szárazföldi temetések. Így alakult ki a pólai kikötő vonzáskörzetében is, az egyre bővülő haditengerészeti temető.

Nem csak katonai események követelhették tengerészek életét. Pl. az 1895–1896. évi déltengeri, térképészeti expedíció során, melyet a Salamon-szigetekre küldtek (Albatrosz-expedíció), az egyik kannibálok lakta szigeten, a partra szállt tengerészeket és térképészeket, a bennszülöttek megették. Gránit emlékművük „a tudomány oltárán elvérzett bajtársakként” említi őket. (Ugyancsak említésre érdemes a Ferenc József-föld felfedezése is, mint történelmi esemény.) Kazánrobbanás, ágyú-robbanás, aknabaleset vagy zátonyra futás következtében is elhunyhattak haditengerészek, békeidőben is (pl. hadgyakorlat közben).

A kínai ún. bokszerlázadás (1899–1901) leverésére az osztrák-magyar hadsereg is küldött harcoló egységeket, akik minimális veszteségeket szenvedtek, a pekingi követségi városrész védelme során. Pekingben kápolnát emeltek emlékükre, mely ma is látható.

1898-ban, Honolulu közelében, egy tájfun süllyesztett el egy hajót, melyen sok tengerész utazott. Az ő hadisírjaik a mai napig léteznek, az osztrák Fekete Kereszt (Schwarzes Kreuz) nevű emlék-szervezet újratemette az elesetteket, és gondozza ezeket a sírokat.

Lissa és Cattaro, ugyancsak hadiesemények, ill. lázadás színhelyei voltak, ahol elesettekkel, és hadisírokkal számolni kell.

Szóba került a Monarchia utódállamainak, így elsősorban Magyarországnak, Ausztriának és Horvátországnak a részvétele, a Pólában (és a Tengermelléken) található haditengerész-sírok gondozásában.

Ezután előadó áttért a pólai hadikikötő, és tengerészváros (Marinestadt) történetére. A város a 19. század második felében lett az osztrák (majd osztrák-magyar) haditengerészet főkikötője. Tengeröble alkalmassá tette nagy hadihajók építésére. (Ma civil hajókat építenek itt.) Külön városnegyedet (lakótelepet) és templomot építettek, az eredeti város szélén, a haditengerészek számára (San Policarpo városrész). Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében sok nemzetiség képviseltette magát. Ugyan a magyarokat igyekeztek előtérbe helyezni, de (helyzeti előnyük folytán) túlnyomó részt horvát, dalmát, olasz, albán tengerészek szolgáltak itt. A tisztek főleg osztrákok és csehek voltak. Főtisztek tekintetében, a képzett káderek nagy hiánya jellemezte a haditengerészetet, miáltal egy időben dán ill. francia nemzetiségű admirális is volt.

Az előadás tárgyát képező, 1862-ben megnyitott haditengerészeti temető, a régi városközponttól 3 km távolságra található. Az idők folyamán a temetőt többször bővítették, így az eredeti határoló kőfalak egy része immár a temetőn belül húzódik, három részre osztva azt. A temető központjában ravatalozó van, a körülötte elterülő domb-teraszokon találhatók a sírok. A temető ökumenikus jellegű, tehát több felekezet tagjai nyugszanak itt, pl. mohamedán részleg is van. A sírkertben mediterrán növényzet található, így ciprusfák is.

Az előadó hosszasan beszélt a temetőben található sírokról, az egykori temetkezési szokásokról. Minden tengerészt, illetve feleségeiket, családtagjaikat is, ide temették. Kezdetben tömegsírokba történt az itteni temetkezés, 1870-től azonban már egyéni sírokba helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Itt nyugszanak pl. a Szent István csatahajó elesettjei is. Amikor 1918. november 1-én a jugoszlávoknak már átadott Viribus Unitis csatahajót tévedésből elsüllyesztették az olaszok, a kapitány, Janko Vuković, valamint a mintegy 400 főnyi, délszláv legénység, akik ekkor a hajón tartózkodtak, életüket vesztették. Az ő testük is ebben a temetőben nyugszik. A Cattaro-nál kivégzett lázadókat, köztük egyik főkolomposukat, Ljubomir Kraus-t, ugyancsak itt temették el.

A spanyolnátha-járvány kezdetén, 1918-ban, egy rövid ideig, ennek áldozatait is ezen temetőbe temették el. Ekkortájt egy új haditengerészeti temetőt is nyitni akartak, de a történelmi események folytán, erre már nem került sor. Amikor a város olasz kézre került, a temetőt fenntartották, de az olasz halottakat nagyrészt elszállították innen. (Bizonyára attól féltek, hogy a későbbiekben el fogják veszíteni ezt a területet.)

A II. Világháborúban a partizánok, horvát fasiszták (usztasák), olaszok, mind temetkeztek ide. Az olasz flotta, az afrikai hadszíntéren elesetteket is ide temettette, de az a részleg nem látogatható. Az usztasa haditengerészeket (Marine Legion, ill. horvátul: Hrvatska pomorska legija), akik a németekkel tartottak, nemrégiben (a titói Jugoszlávia bukása után) szintén ide hozták át. 1960. körül Póla városa tataroztatni kívánta a temetőt, felismerve annak műemlék-jellegét. Az 1960-as években Ausztriából hoztak (temettek) át ide, korábban itt szolgált személyeket.

Végül az osztrák Fekete Kereszt, és ennek német testvér-szervezete, lehetőséget kapott a temető fenntartására, gondozására. Az erre vonatkozó szerződést, a város 1990-ben kötötte meg, az említett szervezetekkel. A temető sírjait a következő hét évben – nemzetközi összehasonlításban is mintaszerűen – helyreállították. Az állam védett kulturális emlékké nyilvánította e temetőt, mely később UNESCO-védettséget is kapott, és látogatott „nemzetközi kultuszhellyé” vált.

A temetőben lévő sírok nem túl díszesek, lévén hogy az elhunytakat a flotta költségére temették el. Díszes, heraldikus sírok gyakorlatilag nincsenek, csupán az újabb időkben készült egy-kettő. (Kivételt képez a francia származású Anton Bourguignon admirális sírján látható címerábrázolás. Az ő tiszteletére nevezték el az egyik pólai erődöt is.) Egyes (német) sírokon, kezet fogó kezek láthatók, ezek munkásmozgalmi jelképek, melyek a „kommunista világbékére” utalnak. A sírokra gyakran napra pontosan kiírták a születési és halálozási dátumot. Egyes tengerész-családok családi sírbolttal rendelkeztek.

A központi épületnél jelképes sírok találhatók, a tengerbe veszett áldozatok emlékére. Némely sírra az ott nyugvó személy hovatartozásának megfelelő, nemzeti színű szalagot kötöttek, a sírkertet felkereső hagyományőrzők. A fa sírjelek nagy része mára elpusztult. Az egyes síremlékeken megjelenő kelta kereszt angol felmenőkre utal. Némelyik síremléken sírvers is látható. A temetőben néhány gyermeksír is található.

Meglepő módon, a tengerész-sírhelyekre jellemző horgony-motívum, alig néhány síron fedezhető fel; holott más tengerészeti temetőkben, mind a sírkövekre faragva, mind – valóságos vashorgony formájában – a síremlékre helyezve, gyakran előfordul. Ennek az ősi jelképnek a hiánya a tengerész-település lakóinak polgáriasult szemléletére vall. A sírhelyek egy része tipikusnak mondható, egy kaptafára készült helyi gyártmány. Nem valószínű, hogy messze földről (pl. Bécsből) rendeltek volna ide síremléket. A temető zárt, tehát újabb temetkezések már nincsenek; egyes elhunytak leszármazottai gondozzák, felújítják az ősök sírjait.

A temető hangulati szempontból egyedülálló. Leginkább osztrák turisták szokták felkeresni. A (díszurnás kapubálványokkal rendelkező) régi kapu mellett volt egykor a ravatalozó, tehát ezen a kapun hozhatták be egykor a halottakat.

A temető mellett élt a tengerész-vikárius (tábori lelkész) is, ő végezte a temetéseket.

A temetőt kísérő létesítmények, emlékek közül, az előadó a temető mellett álló egykori temetőőri házat, valamint a közeli „búfelejtő” kocsmát mutatta be (mely utóbbi már nem működik, mivelhogy nem élő temetőről van szó); valamint a temető tőszomszédságában elterülő, egykori jellegzetességeit nyomokban ma is őrző tengerész-lakónegyedet, melyet egykor „Arsenal” névvel illettek. Előadó megjegyezte, hogy hasonló, mesterségesen létrehozott tengerész-város és temető, Kronstadt-ban található (ma Szentpétervár része, Oroszországban).

A magyar Honvédelmi Minisztérium, az 1960-as évektől szervezett itt magyar állami megemlékezéseket, koszorúzásokat. Több magyar állami vezető (pl. Kádár János, Göncz Árpád, Áder János) is felkereste a temetőt. Elképzelhető, hogy Horthy Miklós is járt a temetőben. (Horthy villája a városban ma is áll.)

Az előadást a jelenlévők élénk tetszéssel fogadták.

Megjegyzendő, hogy közvetlenül az előadás előtt, a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében került sor az MHGT és a Magyar Történelmi Családok Egyesülete közötti együttműködési megállapodás aláírására (amiről külön is hírt adtunk).

(A beszámolót írta: Benke Tamás.)

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2020. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez az április 30-i előadás, mely a Lapidáriumban lesz.

Részletes program:

2020. január 30. Csütörtök. (17:00)

A császári és királyi Haditengerészeti temető Polában

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (titkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az isztriai Pola (horvátul: Pula) San Policarpo városrészében, az egykori ún. Tengerész Negyedben levő K. u. K. Marienefriedhof a világ egyik legszebb és legkülönlegesebb temetője, amelyet 1862-ben szenteltek fel. Kezdetben tömegsírokba történt az itteni temetkezés, 1870-től azonban már egyéni sírokba helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Ide temették pl. a Szent István és a Viribus Unitis hősi halottjait, de itt hantolták el az I. világháború végén a különféle járványok áldozatait is. (A két világháború között az Olasz Királysághoz, a II. világháborút követően a kommunista Jugoszláviához tartozott e terület.)

Pola városa 1960-ban történelmi emlékhellyé nyilvánította a temetőt. 1990-ben az Österreichisches Schwarzes Kreuz és Pola városa szerződést kötött a temető fenntartásáról, amelynek sírjait a következő hét évben – nemzetközi összehasonlításban is – mintaszerűen helyreállították. Tekintettel a nagyszámú magyar vonatkozású síremlékre, a temetőt a magyar állami vezetők is többször felkeresték már, legutóbb 2019-ben Áder János köztársasági elnök.

2020. február 27. Csütörtök. (17:00)

Moszkva városcímere és a régi orosz ötvösjegyek

Előadó: dr. Ruzsa György (művészettörténész, professzor emeritus, ELTE)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Moszkva városcímere és annak története igen ismert. Kevésbé ismertek azonban megjelenései a régi orosz ötvösjegyeken. Az előadás néhány nagy értékű moszkvai ötvösmunkát mutat be, és a hozzájuk kapcsolódó ötvösjegyeket elemezve azok szerkezetét és sajátos vonásait. Az előadó elemzi többek között Grigorij Mihajlovics Szbitnyev ezüst ikonborítóját, amelyet egy Szent Borbála-ikonhoz készített, továbbá a híres, moszkvai Ovcsinnyikov műhely egy kevéssé ismert ezüst ikonját.

Az előadást vetített képek kísérik, és utána lehetőség lesz néhány ezüstborításos moszkvai ikon ötvösjegyét is megvizsgálni nagyítóval, és kézbe vehető lesz néhány régi orosz pénzérme is, amelyeken a Sárkányölő Szent György látható.

FIGYELEM! A további előadások, a koronavírus-járvány folytán, elmaradnak:

2020. március 26. Csütörtök (17:00)

Egy elfelejtett reformkori színésznő nyomában: Halasy Józsefné, sz. Gärber Erzsébet, Horthy Miklós rejtélyes nagyanyja

Előadó: dr. Cseh Géza (ny. főlevéltáros, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok)
Az ülést vezeti: dr. Török Róbert (titkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Horthy Miklós szárnysegédi szolgálatának végén, 1913. november 24-én elnyerte a császári-királyi kamarási címet. A gyors karriert ígérő udvari méltóságra már az 1880-as évek végétől pályázott, ám családfájának hiányosságai ebben akadályozták, ugyanis anyai nagyanyja nemesi származásáról semmilyen hiteles igazolást nem tudott beszerezni. Ferenc József Horthyt végül mégis kamarásává nevezte ki, mivel udvari szolgálatával rendkívül elégedett volt. A családfa hiányosságaira később a nácik felfigyeltek és a kormányzó keresztény származását is megkérdőjelezték.

Előadónknak, Cseh Géza ny. főlevéltárosnak a digitalizált bécsi katolikus anyakönyvek és színházi lapok, továbbá a magyarországi és az osztrák levéltárak iratainak felhasználásával nemrég sikerült a családi titok igazi okát, Horthy Miklós nagyanyjának alacsony sorból való származását és színésznői múltját feltárni. Az előadás a kutatási eredményeket kívánja ismertetni, amelyeket a Turul folyóirat 2019/4. számában publikált.

2020. április 30. Csütörtök. (17:00)

A hadigondozási irat mint családtörténeti forrás. Egy kihasználatlan forrástípus bemutatása az MNL Veszprém Megyei Levéltárában őrzött hadigondozási iratok alapján

Előadó: Karika Tímea (levéltáros, MNL Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)
Helyszín: MNM, Lapidárium

A hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva megjelölések – ha úgy vesszük – a háború tényéhez szorosan kötődő, azzal egyidős fogalmak, a hadviselő állam róluk való szervezett gondoskodása azonban Magyarországon csak a 20. században valósult meg. Az I. világháború során elszenvedett óriási emberveszteség, a rengeteg betegen, megrokkanva hazatért katona teljes vagy részleges munkaképtelensége családok tömegének megélhetését fenyegette – ez követelte ki a hadigondozás működőképes gépezetének megszervezését. A hadigondozási eljárás kérelemre indult meg, amelyhez csatolni kellett bizonyos, az igényjogosultságot alátámasztó okiratokat: anyakönyvi kivonatokat, keresztleveleket, községi bizonyítványokat, katonai iratokat, egészségügyi dokumentumokat, tanúvallomási jegyzőkönyveket, de ezek mellett esetenként tábori levelezőlapok, fényképek is kerültek a döntésre jogosultakhoz. Ez az irategyüttes bőséges, de ez idáig kihasználatlan forrása a családtörténeti kutatásoknak. Segítségével – szerencsés esetben – a levéltárakban fellelhető szokásos adatokon kívül megismerhetjük a háborús események áldozatává vált felmenőink személyleírását, háborús szolgálatának történetét, egészségi állapotát, családi és vagoni viszonyait, esetleg megérinthetjük ujjlenyomatát is.

Az előadó röviden bemutatja a magyarországi hadigondozási eljárás menetét és a hadigondozottak körét a két világháború tekintetében. Részletesebben lesz szó a hadigondozási eljárás során használt és keletkezett iratok fajtáiról, adattartalmáról, levéltári lelőhelyükről, valamint forrásként való felhasználásuk lehetőségeiről és feldolgozásukról.

2020. május 28. Csütörtök. (17:00)

Egy Fejér megyei evangélikus család évszázadai

Előadó: Szemerei János (evangélikus püspök, Győr)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Ahogy a legtöbb családkutató, ő is gyanútlanul keveredett bele. Egy, szülőfaluját, Lajoskomáromot bemutató könyv tette kíváncsivá. Először csak azt szerette volna megtudni, hogy az ismerős nevű falualapítók közül kitől származik. A kutatás közben persze új és új kérdések vetődtek fel, amire sikerült könnyen választ találni, de volt olyan is, amire nem. Azt viszont megtapasztalta, hogy örömöt adott, amikor sikerült kideríteni egy rejtélyt vagy megérteni egy összefüggést. A legizgalmasabb tapasztalat az volt, hogy egyfajta időutazássá vált az egész. Az ősöknek nemcsak a neve vagy a foglalkozása rajzolódott ki a homályos múltból, hanem olyasmiket láthatott meg ezáltal, amit korábban soha. Mint amikor egy modern szondával ismeretlen, korábban soha nem látott helyekre pillanthat be az ember. Az érzelmi kötödés miatt, mintha az ősei szemeivel nézhetne körül a múltban…

Meglepetések is érthetik a múltban búvárkodót. Őt például teljesen váratlanul érte, mert semmit nem tudott arról, hogy az egyik felmenője pl. ugyanabban a kis faluban Gyúrón, ahol 32 éve a lelkészi szolgálatát kezdte, 180 évvel előtte az övéhez hasonló hivatásban állt kántortanítóként, és abban a temetőben pihen, ahol korábban elég sokszor temetett. Még nagyobb meglepetés volt számára az, hogy a győri püspöki hivatal márványtábláján olvasható püspökök névsorában egy 400 évvel ezelőtt élt hivatali elődjéről az derült ki, hogy 12. generációs ősapja…

2020. június 25. Csütörtök. (17:00)

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött, 1867–1918 között keletkezett kormányiratok, képviselőházi iratok családtörténeti vonatkozásai

Előadó: Klettner Csilla (főlevéltáros, MNL Országos Levéltára, Budapest)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az előadás olyan – digitalizált formában egyelőre nem elérhető – levéltári iratanyagokra hívja fel a figyelmet, amelyek érdekes információkkal segíthetik a családok dualizmus-kori történetének megismerését. Ezek többek között: kitüntetések, nemességek adományozásánál keletkező ügyiratok a Királyi Könyvekhez kapcsolódóan, képviselőválasztási iratok névjegyzékei, állampolgársági, kivándorlási iratok, útlevélügyek.

Az áttekintés során fény derül arra, hogy mindezen iratok hogyan tárhatók fel, milyen segédletek állnak rendelkezésre, illetve milyen feldolgozó munkák folynak e témában.

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2019. II. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.).

Részletes program:

2019. szeptember 26. Csütörtök. (17:00)

Királyok, főpapok, örökös ispánok – vörös viaszú pecsétek 1439 és 1457 között

Előadó: Novák Ádám (történész-muzeológus, Déri Múzeum, Debrecen)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)

2019. október 31. Csütörtök. (17:00)

Rendjelek és kitüntetések a miniatűrök világában

Előadó: Marosi Eszter (művészettörténész-muzeológus, Iparművészeti Múzeum, Budapest)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (titkár)

2019. november 28. Csütörtök. (17:00)

A gróf Forgách-család somogyi ágának története és mai emlékezete

Előadó: Huszár Mihály (történész-muzeológus, Marcali Múzeum, Marcali)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)

2019. december 19. Csütörtök. (17:00)

A Magyar Nemzeti Levéltár címereslevél adatbázisának bővítése: eredmények és tapasztalatok

Előadó: Laczlavik György (főosztályvezető, MNL Országos Levéltár, Budapest)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2019. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.).

Részletes program:

2019. január 31. Csütörtök. (17:00)

A tallinni evangélikus Dómtemplom epitáfiumcímerei

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, Budapest, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)

Az észtországi Tallinn, a történelmi Reval, egykor jelentős Hanza-város, a német nyelvterület egyik legkeletibb helyszíne. Az előadó az ott megnyílt Rendjel- és Kitüntetés Múzeum ünnepségei kapcsán járt a városban és végzett falerisztikai és funerológiai kutatásokat, amelynek eredményeit ez az előadás ismerteti.

A tallinni evangélikus főtemplom rendkívül gazdag funerológiai emlékekben, közülük egyesek igen közvetlen történelmi magyarországi (felvidéki) párhuzamaira, vonatkozásaira már az 1970-es években felfigyeltek a kutatók. A tallinni, illetve az észtországi templomokban viszonylag gyakorinak mondhatók a 16–18. századi halotti epitáfiumcímerek. A tallinni evangélikus dómban ma is látható darabok az 1614. június 6-i tűzvész után keletkeztek. Ezen emlékek funerológiai szempontból két fő csoportot alkotnak:

1. Nagy méretű, gyakran 3–3,5 méteres, halotti epitáfiumcímerek.
2. Stilizált, címerekkel ékesített családfák, amelyeken a címerek átlagos mérete 90 cm körüli.

Az Orosz Birodalomban, amelyhez a baltikumi térség, így az észt terület is tartozott, 1772-ben betiltották a templomi temetkezéseket. Ez egy időre Tallinnban is visszavetette a reprezentatív funerológiai emlékek születését. A 19. század közepétől kezdődően azonban tovább folytatódott a korábbi hagyományok követése. 1904-ben már 93 halotti epitáfiumcímer, illetve 28 kisebb, stilizált, címerekkel ékesített családfa függött e templomban. Ezen emlékek megrendelői az itt temetkező családok mellett az Észtországi Lovagi Testület voltak.

A rendkívül értékes, unikális anyagot mindig nagy becsben tartották (az Orosz Birodalomban, de a két világháború között, a szovjet korszakban és a mai Észtországban egyaránt). Törekedtek megfelelő megóvásukra, restaurálásukra, amelyhez többnyire német szakemberek, intézmények támogatását vették igénybe.

2019. február 28. Csütörtök. (17:00)

Variációk egy témára – magyar szocialista „városcímerek”: Debrecen

Előadó: dr. Szálkai Tamás (főlevéltáros, MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára, Debrecen)
Az ülést vezeti: dr. Török Róbert (titkár)

2019. március 28. Csütörtök. (17:00)

Zrednai (Vitéz) János pecsétgyűrűi és címerének illuminált kódexekben található ábrázolásai

Előadó: dr. Ekler Péter (főlevéltáros, MNL OL, Budapest)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)

2019. április 25. Csütörtök. (17:00)

Beszterce-Naszód vármegye címerének története a legújabb helyszíni kutatások tükrében

Előadó: Biró Bence (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (titkár)

2019. május 30. Csütörtök. (17:00)

Szemere Bertalan miniszterelnök családja

Előadó: dr. Gyulai Éva (egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Miskolc)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)

2019. június 27. Csütörtök. (17:00)

Kassa város címerének története az 1369-es adományozástól a város lakosságának rekatolizációjáig

Előadó: dr. Újvári Zsuzsanna (egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest)
Az ülést vezeti: Pandula Attila (elnök)

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2018. II. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez a szeptember 27-i előadás, mely a Lapidáriumban lesz.

Részletes program:

2018. szeptember 27. Csütörtök. (17:00)

Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Lapidárium

Botrány a családban

Előadó: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (levéltáros, Iparművészeti Múzeum, Budapest, MHGT titkár)

Optimális esetben a család nemcsak vérségi, de érzelmi alapon összetartozó személyek csoportja is. Rengeteg példát találunk a történelemben arra, hogy szülők és gyermekeik, testvérek és más rokonok között igazán bensőséges viszony alakul ki, az egymás iránt érzett szeretet, a gondoskodás az érintettek egész életét átfonja. Előfordul azonban olyan eset is, hogy a családi élet nem ilyen egyszerű, viselkedési problémák, vitás kérdések nehezítik a mindennapokat, amik akár az egész családról alkotott képet is befolyásolhatják.

Hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Anna, Deák Gábor felesége, Deák Ferenc nagyanyja számos viszonyáról és pazarló életmódjáról volt ismert, amelyek hozzájárultak a férjével és gyermekeivel való rossz kapcsolatához. A családi levéltár több hosszabb leírása foglalkozik Hertelendy Anna életével, melyek között egészen hihetetlen történetek is fennmaradtak.

Nagytétény örököse, a kiskorú Száraz Júlia házasságát Rudnyánszky Józseffel többen ellenezték, azonban a frigy Grassalkovich Antal közbenjárására mégis megköttetett, több évig tartó rossz viszonyt eredményezve Júlia és özvegy édesanyja között. A házaspár később pazarló életmódjával mind alkalmazottaik, mind gyermekeik haragját kivívta, ami lázadásokhoz és birtokperekhez vezetett. A fiatalon megözvegyült galánthai Fekete Júlia két kiskorú gyermekkel maradt magára, emellett a Jankovich-birtokok kezelését is ő vette át. Az erős jellemű asszony remek birtokpolitikát folytatott, a szőlősgyöröki uradalom fejlesztésére sokat áldozott. Családi élete ugyanakkor nem volt felhőtlen, nem tudta elfogadni, hogy fia, pribéri és vuchini Jankovich János osztrák bárónőt vett feleségül. A hagyomány szerint élete végéig kerülte a kapcsolatot velük, amit végrendelete, amelyben az öröklésből fiát és lányát is ki akarta hagyni, szintén alátámaszt.

Niczky Mózes számos bűnügyet magában foglaló kalandos élete lánya, Niczky Judit irathagyatékában maradt fenn. Mózes örökségét hamar elherdálta, ezt követően mindenféle úton-módon pénzhez próbált jutni, így fogták el például Keszthelyen, miközben épp a templomot rabolta ki. Számos nővel élt vadházasságban, egyiket a másik után hagyta el mindenféle magyarázat nélkül.

Az előadás a fent részletezetteken túl hasonló esetekből szemezget a 18-19. századi magyar nemesség életéből, elsősorban eddig feltáratlan anyagok bemutatásával.

A francia Service Technique International d’Archives 2018 tapasztalataiból

Előadó: Paulusz Richárd (helytörténeti munkatárs, Hamvas Béla Városi Könyvtár, Száhalombatta)

A Stage Technique International d’Archives a Francia Köztársaság által 1951 óta évente meghirdetett francia nyelvű nemzetközi levéltári gyakorlat. Szervezője: a Ministère de la Culture et de la Communication-on és közelebbről a Direction générale des patrimoines-en belül M. Jean-Pierre Defrance és az általa vezetett Département de la formation scientifique et technique. A beszámoló röviden kitér: a felkészülést segítő anyagokra (pl. http://theleme.enc.sorbonne.fr/bibliographies), a nemzetközi levéltári együttműködési és tájékozódási lehetőségekre (pl. Kék Pajzs), a gyűjtőterületi munka, megőrzés, levéltári feldolgozás, kutatószolgálat, közművelődési munka egyes kérdéseire.

2018. október 25. Csütörtök. (17:00)

A szepességi evangélikus Nendtvich család bevándorlása Pécsre és Baranyába

Előadó: Nagy Imre Gábor (főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltár, Pécs)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Pécsett Radanay Mátyás püspök 1692. évi rendelete szerint a város polgárainak esküt kellett tenniük, hogy nem fogadnak be nem katolikus lakosokat. II. József 1781. évi türelmi rendelete után az evangélikusok kivételesen a római katolikus Pécsett is letelepedhettek. Közülük elsőként Nendtvich Tamás gyógyszerész telepedett le Késmárkról Pécsre 1804-1806 körül kancelláriai engedéllyel. Nendtvich Tamás alapította meg a pécsi evangélikus gyülekezetet, akit a közösség első világi elnökévé, egyházfelügyelőjévé választottak.

Nendtvich Tamás mind a négy felnőtt fia sikeres pályát futott be. Nendtvich Károly kémikus, a Műegyetem rektora, akadémikus, Pécs város díszpolgára, Nendtvich Vilmos gyógyszerész, Nendtvich Gyula mérnök és Nendtvich Sándor pécsi főmérnök lett. Nendtvich Károlyt hivatása Budapestre szólította és családja Budapestről ágazott szét. Nendtvich Vilmos pécsi, majd eszéki gyógyszerészként dolgozott, a családnak ez az ága Horvátországba szakadt. Nendtvich Gyula családja Mohácsra került.

A harmadik nemzedék legismertebb tagjai Sándor fiai: Nendtvich Dezső siklósi gyógyszerész és Nendtvich Andor pécsi polgármester, aki több mint három évtizeden át állt a város élén, illetve Vilmos leánya Nendtvich Vilma, Pécs város felügyelő óvónője.

A negyedik nemzedék leghíresebb személye, a polgármester fia, ifj. Nendtvich Andor építész.

A pécsi polgárok közül szinte kivételesnek mondható az, hogy a Nendtvich családot évszázadokon át ott találjuk a városi elit között. A Nendtvich család tipikus példa arra, hogyegy értelmiségi-hivatalnoki család tagjai hogyan szóródnak szét az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban.

2018. november 29. Csütörtök. (17:00)

Famíliák, rokonságok az esztergomi érsek szolgálatában. A Lábatlaniak története a 15. században

Előadó: Tóth Krisztina (egyetemi adjunktus, ELTE BTK, Budapest)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az esztergomi érsek, mint az ország egyik legnagyobb birtokosa, kiterjedt familiárisi hálózattal rendelkezett. A leginkább köznemesi családból kikerülő familiárisokat sok esetben rokoni szálak fűzték egymáshoz, és az érsek szolgálata a családban öröklődött. A hűséges szolgálatért cserébe birtokokat és politikai megbízásokat kaptak, amelyek a feltörekvő köznemeseknek karrierlehetőséget biztosítottak.

Az Esztergom megye területén található Lábatlanon élő köznemesi családok szintén az esztergomi érsek szolgálatában álltak a 15. században. A Szécsi család famíliájába tartozó, Zala megyei Dédről származó Farkas fia Péter fia László volt az első ismert családtag, aki az esztergomi érsek közbenjárására Lábatlanon birtokadományt kapott. Pályafutása csúcsán érseki nádor és királyi tanácsos volt. Mivel csak lánygyermeke volt, unokaöccseinek, a Lábatlani család tagjainak előbbre jutását egyengette.

Közülük Lábatlani Gergely várbirtokosként, királyi követként, valamint az esztergomi és kalocsai érsekség vagyonának adminisztrátoraként halt meg. Mivel fiúgyermeke neki sem volt, vagyonának nagy része unokaöccseire, a kezdetben még Lábatlani, később azonban Bajnai előnevet viselő Both családra szállt. A Bajnai Both családot is szoros szálak fűzték az esztergomi érsekséghez, de közülük többen már a bárók közé emelkedtek, a horvát-szlavón báni méltóságot töltötték be.

Az előadás tehát a Lábatlanon birtokos három családot, illetve a családokat összefűző rokoni szálakat mutatja be az esztergomi érsekekhez fűződő viszonyukon keresztül, és felvázolja azokat a rokoni kapcsolatokat, amelyek hozzásegítették az egyes családtagokat karrierjük építéséhez és későbbi pályafutásuk megalapozásához.

2018. december 13. Csütörtök. (17:00)

A Rákóczi-szabadságharc dikális összeírásai mint egyháztörténeti források – Zemplén vármegye protestáns (és görög, valamint római katolikus) lelkészei és tanítói, és extraneus egyházi birtokosai 1707–1708-ban

Előadó: Oláh Tamás (osztályvezető, főlevéltáros, MNL Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára, Sátoraljaújhely)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az MNL Reformációi Emlékév Projekt jó lehetőséget kínált arra, hogy protestáns (de általában is) egyháztörténeti szempontból kevéssé közismert, vagy nem kimondottan kézenfekvőnek tűnő, azonban különösen egyházközség-történeti, vagy archontológiai szempontból érdekes források feltárására és kiaknázására is felhívjuk a figyelmet.

Ilyen forrástípusok a Rákóczi-szabadságharc korának adóösszeírásai. De vajon miért is? A történészek előtt ismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején, az 1707-ben az ónodi „országgyűlés” alkalmával elfogadott és bevezetett, korszakos jelentőségű, a közteherviselés elvén nyugvó új „dikális” adórendszer végrehajtásához készített adóösszeírások, az ún. „dicalis conscriptio”-k lehetőséget kínálnak egyháztörténeti jellegű kutatásokra is. Ennek az az oka, hogy az 1707–1708-ban készített dikális és extraneus összeírások a vármegyében lakó, vagy ott extraneus szőlőbirtokosként előforduló egyházi személyeket (lelkészek, tanítók, stb.) és intézményeket is feltüntetik. Adóalanyként szerepelnek bennük településenként a lelkészek és tanítók, egyházi intézmények, méghozzá szerencsés esetben olyan formában, mint azt Zemplén vármegye esetében több járási és kerületi összeírás alapján láthatjuk, hogy más forrásokkal való egybevetés segítségével felekezeti hovatartozásukra is következtethetünk.

Erről az egyháztörténeti kutatásokhoz módszertani szempontból is izgalmas forráscsoportról kíván az előadás részletesebben szólni.

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2018. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez a január 25-i előadás, mely a Széchényi-teremben lesz.

Részletes program:

2018. január 25. Csütörtök. (17:00)

Nemzeti Címer Bizottság

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, Budapest, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (titkár)
Helyszín: MNM, Széchényi-terem

A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 4. §. (2) bekezdése értelmében, a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati címerek, szakszerű és a címertani hagyományoknak megfelelő megalkotásának elősegítése érdekében, a Kormány Nemzeti Címer Bizottságot működtet, melyet részletesen a Nemzeti Címer Bizottságról szóló 138/2016.(VI.13.) kormányrendelet szabályozott.

A Bizottság feladata a helyi önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok címereinek, heraldikai szakmai szempontok alapján való véleményezése (szakvélemény kialakítása), illetve (szükség szerint) javaslatok megfogalmazása a címerek heraldikai hagyományoknak megfelelő kialakítására. A Bizottság feladatait a magyar heraldikai hagyományok, és az irányadó nemzetközi gyakorlat alapján látja el. A Bizottság az önkormányzatok felkérése alapján, az általuk benyújtott címerekről, illetve tervezetekről véleményt alkot.
Hangsúlyozandó a Bizottság független jellege, amely annak ügyrendjében is megfogalmazódik: a Bizottság kizárólag az Alaptörvényeknek, a törvényeknek, a kormányrendeleteknek alárendelve végzi tevékenységét, más szerv vagy személy által nem utasítható, döntéseiben nem befolyásolható. A Bizottság öt tagból áll, elnöke a miniszterelnök általános helyettese.

Az előadás bemutatja a Bizottság gyakorlati működését. Ennek során az előadó válogat a Bizottsághoz benyújtott címerek közül, pl. Szombathely, Kiskunlacháza (és Pereg), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Ipolyszög, Szekszárd, Balatonszárszó, Szigetszentmiklós, Cserszegtomaj (Német Nemzetiségi Önkormányzat), Tata, Székesfehérvár, Veszprém megye, valamint számos példa segítségével bemutatja a Bizottsághoz beterjesztett heraldikailag hibás címereket is.

2018. február 22. Csütörtök. (17:00)

Hunyadi Mátyás királyunk őseinek és rokoni körének eredetkutatása a reneszánsz értékvilág fényében

Előadó: dr. Diószegi György Antal (művelődéskutató, Budapest)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az előadás elsősorban az 575 esztendővel ezelőtt, 1443. február 23-án született Hunyadi Mátyásról emlékezik meg. Jeles királyunk 32 esztendős uralma egyetemes értéket jelent napjainkban is: igazságot és erkölcsöt felmutató pályafutása révén magyar népmeséink, mondáink, regéink szakrális hőse lett.

Mátyás király a Kárpát-medencei magyarság katonai erejének újraszervezésével Magyarország minden határát sikerrel védte meg: ebben a XV. századi magyar huszár kimagasló hadászati értéket jelentett; huszárhungarikumunk keretei ebben a korban teremtődtek meg. A meghirdetett emlékév kapcsán kiemelendő, hogy 560 évvel ezelőtt, 1458-ban lett Magyarország királya, és 5 esztendőn át folytatott diplomáciai törekvései révén (23 év után) került vissza a Szent Korona Magyarországra 1463-ban. Mátyás király reneszánsz világának egyetemes művelődéstörténeti jelentősége közismert: könyvtára 2005-ben felkerült az UNESCO „Világemlékezet” listájára, amely az emberiség közös szellemi örökségét hivatott rögzíteni. A ma ismeretes kb. 650 Corvina egyharmada görög szerzőktől származik: e körben külön is indokolt a XV. századi magyar–görög műveltségi kapcsolatok jelentőségére felhívni a figyelmet.

A Hunyadi-család eredetkutatása immár két évszázada rendkívül fontos kutatási területet jelent a középkori Magyarország történeti összefüggéseit kutató szakértő tudósok körében: ennek jegyében érdemes Erdély és Havasalföld történeti kapcsolatrendszereit, valamint a felmenőket és rokoni köreiket érintő eddig megfogalmazott tényállítások és kutatói látásmódok legfontosabb elemeit összegezni és értelmezni.

2018. március 29. Csütörtök. (17:00)

A kuruc katonai elit rokonsági kapcsolatai

Előadó: dr. Mészáros Kálmán (tudományos főmunkatárs, Hadtörténeti Intézet, Budapest)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)

A Rákóczi-szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek körét a tábornoki és brigadérosi kar tagjaiban határozhatjuk meg. A mintegy 65 főt számláló hadvezetés zömmel az arisztokraták és a jómódú köznemesek soraiból került ki. Egymáshoz fűződő rokoni kapcsolataik is igen sokrétűek: akadnak köztük testvérek (három Andrássy és két Sennyey), unokatestvérek (Bercsényi–Forgách, Károlyi-Sennyey, Bezerédj-Balogh), a házassági (sógorsági) kapcsolatok (Bercsényi-Csáky, Pekry-Petrőczy, Andrássy-Sennyey, Barkóczy-Galambos stb.) még szövevényesebb hálóját pedig kibogozni is nehéz. A rokoni szálak vajon egymást erősítő, támogató kötelékek voltak a katonai (és általában a közéleti) pályán, vagy épp ellenkezőleg: az atyafisággal járó súrlódások és személyi konfliktusok csak megterhelték az együttműködést?

Nem csupán az egymással való rokonsági viszonyok, hanem a vizsgált körön kívül eső családi kapcsolatok elemzése is igen tanulságos lehet: Vajon milyen pozíciót viselt II. Rákóczi Ferenc oldalán egy-egy tábornok vagy brigadéros fia, veje, sógora és egyéb rokona? Milyen hatással lehetett egy-egy hadvezér szerepvállalására családjának sorsa? Még izgalmasabb kérdés, hogy a családi és rokoni szálak hogyan alakultak a két ellentábor: a kurucok és labancok között? Mindezek vizsgálata a családtörténet olyan dimenzióit jelenti, amelyek vagy ritkán kerülnek előtérbe, vagy sztereotip módon jelennek meg. Szokás például tudatos családi stratégiaként tekinteni a testvérek eltérő politikai táborhoz való csatlakozására, ez alkalommal erre a kérdésre is megpróbálunk sokkal árnyaltabb és differenciáltabb választ adni.

2018. április 26. Csütörtök. (17:00)

Új források és határon átnyúló együttműködési lehetőségek a családkutatásban az Esterházy család cseszneki ágának példáján

Előadó: Márkusné Vörös Hajnalka (főlevéltáros, MNL Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém)
Az ülést vezeti: dr. Török Róbert (titkár)

Az Észak-Dunántúl, és a Felvidék török hódoltság utáni családtörténetét nem lehet az Esterházy-család levéltára/levéltárai nélkül kutatni. Esterházy Miklós gróf, az ország későbbi nádora, a család fraknói ágának őse a 17. század második évtizedében jutott felesége, Nyáry Krisztina révén Pápa várához és a hozzá tartozó birtokokhoz. Alig néhány évvel később testvéröccse, Dániel szerezte meg előbb többedmagával, majd egyedül a Bakonyban épült Csesznek várát és a körülötte elterülő uradalmat. Dániel leszármazottai alkotják a család cseszneki ágát, amelynek jelentős birtokai voltak Trencsén, Bars, Nyitra és Pozsony, Fejér megyében (Sárosdi uradalom), Vas megyében (Kámon, Csönge, Sitke, Ondód, Sár, Sitke, Ondód), Sopron megyében (Peresznye, Beled, Kőhalom) és Veszprém megyében (Ácsteszér, Csesznek, Lókút, Gyirót, Magyarszentkirály, Németszentkirály, Magyarszombathely, Németszombathely, Szentlászló, Réde és Sikátor).

A cseszneki ág története azonban kevésbé kutatott, annak ellenére is, hogy az utóbbi levéltára épségben maradt, igaz, jelenleg az országhatárokon kívül található. A Pozsonyban őrzött levéltárat a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának munkatársai 2007-2015 között a hungarika-kutatás keretében feltárták és rendezték, lehetővé téve ezzel a hiánypótló családtörténeti feldolgozást. Erről az új forráslehetőségről és a kutatás újabb eredményeiről szól az előadás.

2018. május 31. Csütörtök. (17:00)

A Rákóczi-szabadságharc dikális összeírásai, mint egyháztörténeti források Zemplén vármegye protestáns (és görög, valamint római katolikus) lelkészei és tanítói, és extraneus egyházi birtokosai 1707–1708-ban

Előadó: Oláh Tamás (osztályvezető, főlevéltáros, MNL Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára, Sátoraljaújhely)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)

A MNL Reformációi Emlékév Projekt jó lehetőséget kínált arra, hogy protestáns egyháztörténeti szempontból (de általában is egyháztörténeti szempontból) kevéssé közismert, vagy nem kimondottan kézenfekvőnek tűnő, azonban különösen egyházközség-történeti, vagy archontológiai szempontból érdekes források feltárására és kiaknázására is felhívjuk a figyelmet.

Ilyen forrástípusok a Rákóczi-szabadságharc korának adóösszeírásai, de vajon miért is? A történészek előtt ismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején, az 1707-ben az ónodi „országgyűlés” alkalmával elfogadott és bevezetett, korszakos jelentőségű, a közteherviselés elvén nyugvó új „dikális” adórendszer végrehajtásához készített adóösszeírások, az ún. „dicalis conscriptio”-k lehetőséget kínálnak egyháztörténeti jellegű kutatásokra is. Ennek az az oka, hogy az 1707–1708-ban készített dikális és extraneus összeírások a vármegyében lakó, vagy ott extraneus szőlőbirtokosként előforduló egyházi személyeket (lelkészek, tanítók, stb.) és intézményeket is feltüntetik. Adóalanyként szerepelnek bennük településenként a lelkészek és tanítók, egyházi intézmények, méghozzá szerencsés esetben olyan formában, mint azt Zemplén vármegye esetében több járási és kerületi összeírás alapján láthatjuk, hogy más forrásokkal való egybevetés segítségével felekezeti hovatartozásukra is következtethetünk.

Erről az egyháztörténeti kutatásokhoz módszertani szempontból is izgalmas forráscsoportról kíván az előadás részletesebben szólni.

2018. június 28. Csütörtök. (17:00)

A széki gróf Teleki család sziráki sírboltja és halottjai

Előadó: Debreczeni-Droppán BÉLA (főmuzeológus, Magyar Nemzeti Múzeum, az MHGT főtitkára, Budapest)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)

A Nógrád megyei Szirák evangélikus temetőjében áll a széki gróf Teleki család 2017-ben felújított családi sírboltja. A Magyarország újkori történetében oly fontos szerepet játszó család számos fontos, a magyar politikai és kulturális életben meghatározó tagját temették ide. Az előadás sorra veszi őket, ti. a família Pest és Nógrád megyében birtokos ágát. Wattay Borbálát, akinek lányát, Róth Johannát, a magyarországi evangélikus egyház későbbi nagy mecénását elvéve lett sziráki birtokos Teleki József gróf, aki a kor egyik legkiválóbb felvilágosult magyar arisztokrata politikusa volt. E pár itt nyugszik, csakúgy mint fiúk, id. Teleki László gróf, aki a magyar pedagógiai szakírás egyik úttörője, nagy könyvgyűjtő, író.

Ugyancsak itt nyugszik négy gyermekük: Ádám, honvédtábornok, József, Erdély kormányzója, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, a Hunyadiak korának történetírója és László, a magyar reformkor és emigráció vezető politikusa, az 1861-es országgyűlésen a Határozati Párt vezére, valamint Auguszta, akitől a Degenfeld grófi család egyik ága ered. Utolsó útjuk a Nógrád megyei kis falú sírboltjába vezetett, ahol azonban nem nyugodhattak békében, mert 1945 után, mint annyi főúri és nemesi kriptát az övéket is feldúlták. Az előadás egy kisebb része erről is szól, továbbá számos kép segítségével bemutatja magát az 1784-ben épült családi temetkezőhelyet is.

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2017. II. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az október 26-i előadás a Pollack-teremben, a november 30-i és december 14-i pedig a Lapidáriumban lesz.

Részletes program:

2017. október 26. Csütörtök. (17:00)

A Nagy Háború Blog és a családtörténet-kutatás

Előadó: Pintér Tamás (levéltáros–történész, a Nagy Háború blog szerkesztője)
Az ülést vezeti: dr. Kollega Tarsoly István (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

2017. november 30. Csütörtök. (17:00)

Liptóujvári Stróbl Alajos szobrászművész élete és családja

Előadó: Stróbl Mátyás
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (titkár)
Helyszín: MNM, Lapidárium

2017. december 14. Csütörtök. (17:00)

Hány szolgabírója volt Krassó megyének a középkorban? …és még néhány kérdés a megyei hatóság működésével kapcsolatban, a szolgabírói pecsétek tükrében

Előadó: dr. Szaszkó Elek (középiskolai tanár, MTA Bolyai-ösztöndíjas)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Lapidárium
Ezen előadást követően kerül sor az MHGT rendkívüli, tisztújító Közgyűlésére.

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2017. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.).

Részletes program:

2017. január 26. Csütörtök. (17:00)

Házaspárcímerek a magyar heraldikában

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, Budapest, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Kollega Tarsoly István (alelnök)

Az előadó, a magyar (de a nemzetközi) tudományos irodalomban eddig egyáltalán nem tárgyalt témáról, a házaspárcímerekről készít átfogó, nagy monográfiát. Ennek anyagából mutat be részleteket előadásában: ismerteti a fejlődéstörténetet, illetve a legjellegzetesebb változatokat. Többségében épületplasztikán, funerológiai anyagon, oltárokon fordulnak elő házaspárcímerek, amelyek a donátor családokat jelölik. Ilyen jellegű emlékek római katolikus és protestáns templomokban egyaránt fellelhetők. Az előadás falerisztikai és vexillológiai vonatkozásokat is érint. Nem marad el az ide kapcsolódó etnográfiai emlékek bemutatása sem. Egyedinek tekinthető, egy később ajtóként felhasznált, öntöttvas síremlék. Az előadó alapvetőnek tartja az üvegablakokon megjelenő, vonatkozó címerek részletesebb tárgyalását is.

A legkorábbi fellelt emlékek a 15. század második feléből, a legújabbak a 20. század 30-as éveiből valók. Az anyag Magyarország egykori, illetve mai területének különféle helyszíneiről származik, különféle színvonalú, a magas művészi színvonalat elérő heraldikai emlékektől kezdődően, az egyszerűbb kivitelű, inkább népművészeti jellegű darabokig.

Az előadó elsősorban terepen, részben pedig levéltárakban, múzeumokban gyűjtött anyagot ismertet előadásában. (A fényképek saját felvételei.) Ezen ábrázolások döntő része eddig még egyáltalán nem szerepelt még előadáson sem. A házaspárcímerek a magyar nemesi heraldika kiemelkedő forrásai. Segítségükkel számos, eddig meg nem határozott címer kerülhet helyére.

Többek között a következő helyszínekről származó emlékeket mutat be az előadás:

1. Besztercebánya
2. Betlér
3. Brassó
4. Budapest
5. Cseklész
6. Csetnek
7. Fraknó
8. Galgóc
9. Garamszeg
10. Gödöllő
11. Gyöngyös
12. Hontszentantal
13. Kassa
14. Kecskemét
15. Kismarton
16. Kolozsvár
17. Körmöcbánya
18. Máriabesnyő
19. Mátraverebély-Szentkút
20. Mohács
21. Mór
22. Nagyrákó
23. Nyitra
24. Pónik
25. Pozsony
26. Priekopa
27. Selmecbánya
28. Székesfehérvár
29. Szirák
30. Tótpróna
31. Trebosztó
32. Trencsén
33. Turócszentmárton
34. Zólyomradvány

2017. február 23. Csütörtök. (17:00)

Az Auguszt cukrászcsalád története

Előadó: Auguszt József (cukrászmester)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (titkár)

Auguszt Elek 1870-ben nyitotta meg első „czukrászatát” egy földszintes házban, a budai Tabánban. A kis bolt mögött volt a család lakása. József a kor szokásának megfelelően Párizsban és Londonban szerezte meg a kellő szakmai gyakorlatot. Mikor visszatért Budára, átvette közben megözvegyült édesanyától a bolt vezetését. Az Országos Millenniumi Kiállításon, alig huszonegy évesen 1896-ban aranyérmet nyert cukorból készült szoborkompozíciójával. Auguszt elsőnek indította meg Budapesten a teasütemények gyári készítését, 1908-tól pedig csokoládébonbont és drazsét is készített.

A család, amely már öt nemzedéke őrzi a mesterségbeli tudást, a hagyomány tiszteletét, a vendégek iránti figyelmességet 2011-ben Magyar Örökség Díjat kapott. A cukrászdinasztia történetét, a családtörténet érdekes fordulatait osztja meg a hallgatósággal Auguszt József.

2017. március 30. Csütörtök. (17:00)

Izgalmas élet a levéltárban – egy levéltáros „hiéna” emlékei

Előadó: dr. Péntekné Unghváry Mária (ny. levéltáros, Magyar Országos Levéltár, az MHGT pénztárnoka)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (főtitkár)

A kutatók, de még sok esetben a levéltárosok számára is izgalmas, ahogy családok, magánszemélyek nagy forrásértékkel bíró iratai levéltárba kerülnek, hiszen ezek az anyagok nem köziratok, hanem magánszemélyek dokumentumai. Az értékes források után való kutatás, az antikváriumok kínálatának böngészése, az izgalmas árveréseken való részvétel csak a jéghegy csúcsa ez állománygyarapítást illetően.

Egy a Magyar Nemzeti Levéltárban (akkor még Országos Levéltár) 1976 óta dolgozó, immár nyugalmazott levéltáros előadása e kérdést ismerteti. A levéltári munka több területét megismerő (kezdőként levéltári kezelő és állományvédelmi adminisztrátor, könyvtáros, később levéltáros) többéves tapasztalat után 1996-ban kapta feladatul az iratvásárlás és a hozzá kapcsolódó ügyek (ajándékozás, letét, védettség) intézését az Országos Levéltárban. A lappangó, majd felbukkanó értékeket figyelő – magát tréfásan csak levéltáros „hiéna”-ként említő – kolléga előadásában a több évtizedes munka tanulságait foglalja össze: a tapasztalatok feldolgozása után új stratégia az iratok megszerzésére; az anyagai erőforrások biztosításának különféle útjai és lehetőségei, vásárlás helyett ajándék(!?), a digitalizált világ adta lehetőségek, pozitív és negatív hatások, érdekességek, különlegességek, sikerek és bukások.

2017. április 27. Csütörtök. (17:00)

Hangszerkereskedő családok

Előadó: Török Róbert (muzeológus, igazgatóhelyettes, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az MHGT titkára)
Az ülést vezeti: dr. Katona Csaba (alelnök)

A magyarországi hangszeripar rohamos fejlődése a 19. század elejére tehető, és a század végére teljesedett ki. Hangszereket csak ott készítettek iparszerűen, ahol a mesterek megfelelő piacot találtak zeneszerszámaik részére. A hangszerkészítés máig különleges szaktudást, precizitást igényel, ami művészi kivitelű mesterremekeket eredményez. 1872 után a hazai céhek megszűntek, a gazdaság fellendülése pedig hozzásegítette a hangszerkészítőket ahhoz, hogy megfelelő tőkével több munkást foglalkoztató gyárakat alapíthassanak. A 19. század végén kialakultak a legismertebb hazai hangszerkészítő műhelyek és kereskedések, amelyek méltán váltak a hazai és nemzetközi hangszeripar elismert cégeivé.

Az előadás néhány ilyen kereskedő és iparos családi vállalkozásról szól, beleértve a legnagyobb gyárakat és néhány kisebb, de jelentős üzemet (pl. Sternberg, Stowasser, Mogyoróssy, Marnitz, Wágner Hangszerkirály stb. cégek).

2017. május 25. Csütörtök. (17:00)

Csánki Dezső és Thallóczy Lajos családja

Előadó: Reisz T. Csaba (főlevéltáros, címzetes főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, MHGT)
Az ülést vezeti: Török Róbert (titkár)

„Az Orsz. Levéltár új épületére tervezett címerek ügyében óhajtalak e sorokkal tájékoztatni, s egyszersmind jóakaratú véleményedet és tanácsodat is kikérni. Előrebocsátom, hogy az építési bizottság még ezután fog dönteni abban a tekintetben, hogy az épület mely részén s mennyi címer alkalmaztassék. Alább elmondom, mit tartok részemről minimumnak.”
(Csánki Dezső Thallóczy Lajoshoz,
1915. április 21.)

2017-ben jelenik meg az a forráskiadvány, amely Csánki Dezső (1857–1933) történész és levéltáros, az Országos Levéltár főigazgatója (1912–1932) azon 187 levelét adja közre, amelyet a levéltáros, történész, diplomata, közéleti személyiség Thallóczy Lajoshoz intézett, és amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őriznek. A leveleken túl a két főszereplő, Csánki és Thallóczy személyére és családjára vonatkozó adatokat és a kutatás nehézségeit is ismerteti a kötet összeállítója.

2017. június 29. Csütörtök. (17:00)

Községi pecsétek, címeres pecsétek Somogy megyében a 18-19. században

Előadó: Polgár Tamás (levéltár-igazgató, Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)

Az előadó a községi pecséteket bemutató könyvsorozat készülő somogyi kötete kapcsán mutatja be a 18–19. századi vármegyei községi pecsétek történetét. Az előadás során a pecsétlenyomatokat hordozó iratokat (forspontjegyzékek, himlőoltási lajstromok, bábalajstromok) is bemutatja. A pecsétekről készült színes fotók által megelevenednek a községi jelképek, a pecséteken használt motívumok és ábrázolások. Az áttekintést a 19. század végi, 20. századi községi bélyegzők bemutatása zárja.