Meghívó az MHGT 2018. II. félévi előadásaira

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2018. II. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez a szeptember 27-i előadás, mely a Lapidáriumban lesz.

Részletes program:

2018. szeptember 27. Csütörtök. (17:00)

Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Lapidárium

Botrány a családban

Előadó: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (levéltáros, Iparművészeti Múzeum, Budapest, MHGT titkár)

Optimális esetben a család nemcsak vérségi, de érzelmi alapon összetartozó személyek csoportja is. Rengeteg példát találunk a történelemben arra, hogy szülők és gyermekeik, testvérek és más rokonok között igazán bensőséges viszony alakul ki, az egymás iránt érzett szeretet, a gondoskodás az érintettek egész életét átfonja. Előfordul azonban olyan eset is, hogy a családi élet nem ilyen egyszerű, viselkedési problémák, vitás kérdések nehezítik a mindennapokat, amik akár az egész családról alkotott képet is befolyásolhatják.

Hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Anna, Deák Gábor felesége, Deák Ferenc nagyanyja számos viszonyáról és pazarló életmódjáról volt ismert, amelyek hozzájárultak a férjével és gyermekeivel való rossz kapcsolatához. A családi levéltár több hosszabb leírása foglalkozik Hertelendy Anna életével, melyek között egészen hihetetlen történetek is fennmaradtak.

Nagytétény örököse, a kiskorú Száraz Júlia házasságát Rudnyánszky Józseffel többen ellenezték, azonban a frigy Grassalkovich Antal közbenjárására mégis megköttetett, több évig tartó rossz viszonyt eredményezve Júlia és özvegy édesanyja között. A házaspár később pazarló életmódjával mind alkalmazottaik, mind gyermekeik haragját kivívta, ami lázadásokhoz és birtokperekhez vezetett. A fiatalon megözvegyült galánthai Fekete Júlia két kiskorú gyermekkel maradt magára, emellett a Jankovich-birtokok kezelését is ő vette át. Az erős jellemű asszony remek birtokpolitikát folytatott, a szőlősgyöröki uradalom fejlesztésére sokat áldozott. Családi élete ugyanakkor nem volt felhőtlen, nem tudta elfogadni, hogy fia, pribéri és vuchini Jankovich János osztrák bárónőt vett feleségül. A hagyomány szerint élete végéig kerülte a kapcsolatot velük, amit végrendelete, amelyben az öröklésből fiát és lányát is ki akarta hagyni, szintén alátámaszt.

Niczky Mózes számos bűnügyet magában foglaló kalandos élete lánya, Niczky Judit irathagyatékában maradt fenn. Mózes örökségét hamar elherdálta, ezt követően mindenféle úton-módon pénzhez próbált jutni, így fogták el például Keszthelyen, miközben épp a templomot rabolta ki. Számos nővel élt vadházasságban, egyiket a másik után hagyta el mindenféle magyarázat nélkül.

Az előadás a fent részletezetteken túl hasonló esetekből szemezget a 18-19. századi magyar nemesség életéből, elsősorban eddig feltáratlan anyagok bemutatásával.

A francia Service Technique International d’Archives 2018 tapasztalataiból

Előadó: Paulusz Richárd (helytörténeti munkatárs, Hamvas Béla Városi Könyvtár, Száhalombatta)

A Stage Technique International d’Archives a Francia Köztársaság által 1951 óta évente meghirdetett francia nyelvű nemzetközi levéltári gyakorlat. Szervezője: a Ministère de la Culture et de la Communication-on és közelebbről a Direction générale des patrimoines-en belül M. Jean-Pierre Defrance és az általa vezetett Département de la formation scientifique et technique. A beszámoló röviden kitér: a felkészülést segítő anyagokra (pl. http://theleme.enc.sorbonne.fr/bibliographies), a nemzetközi levéltári együttműködési és tájékozódási lehetőségekre (pl. Kék Pajzs), a gyűjtőterületi munka, megőrzés, levéltári feldolgozás, kutatószolgálat, közművelődési munka egyes kérdéseire.

2018. október 25. Csütörtök. (17:00)

A szepességi evangélikus Nendtvich család bevándorlása Pécsre és Baranyába

Előadó: Nagy Imre Gábor (főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltár, Pécs)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Pécsett Radanay Mátyás püspök 1692. évi rendelete szerint a város polgárainak esküt kellett tenniük, hogy nem fogadnak be nem katolikus lakosokat. II. József 1781. évi türelmi rendelete után az evangélikusok kivételesen a római katolikus Pécsett is letelepedhettek. Közülük elsőként Nendtvich Tamás gyógyszerész telepedett le Késmárkról Pécsre 1804-1806 körül kancelláriai engedéllyel. Nendtvich Tamás alapította meg a pécsi evangélikus gyülekezetet, akit a közösség első világi elnökévé, egyházfelügyelőjévé választottak.

Nendtvich Tamás mind a négy felnőtt fia sikeres pályát futott be. Nendtvich Károly kémikus, a Műegyetem rektora, akadémikus, Pécs város díszpolgára, Nendtvich Vilmos gyógyszerész, Nendtvich Gyula mérnök és Nendtvich Sándor pécsi főmérnök lett. Nendtvich Károlyt hivatása Budapestre szólította és családja Budapestről ágazott szét. Nendtvich Vilmos pécsi, majd eszéki gyógyszerészként dolgozott, a családnak ez az ága Horvátországba szakadt. Nendtvich Gyula családja Mohácsra került.

A harmadik nemzedék legismertebb tagjai Sándor fiai: Nendtvich Dezső siklósi gyógyszerész és Nendtvich Andor pécsi polgármester, aki több mint három évtizeden át állt a város élén, illetve Vilmos leánya Nendtvich Vilma, Pécs város felügyelő óvónője.

A negyedik nemzedék leghíresebb személye, a polgármester fia, ifj. Nendtvich Andor építész.

A pécsi polgárok közül szinte kivételesnek mondható az, hogy a Nendtvich családot évszázadokon át ott találjuk a városi elit között. A Nendtvich család tipikus példa arra, hogyegy értelmiségi-hivatalnoki család tagjai hogyan szóródnak szét az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamaiban.

2018. november 29. Csütörtök. (17:00)

Famíliák, rokonságok az esztergomi érsek szolgálatában. A Lábatlaniak története a 15. században

Előadó: Tóth Krisztina (egyetemi adjunktus, ELTE BTK, Budapest)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az esztergomi érsek, mint az ország egyik legnagyobb birtokosa, kiterjedt familiárisi hálózattal rendelkezett. A leginkább köznemesi családból kikerülő familiárisokat sok esetben rokoni szálak fűzték egymáshoz, és az érsek szolgálata a családban öröklődött. A hűséges szolgálatért cserébe birtokokat és politikai megbízásokat kaptak, amelyek a feltörekvő köznemeseknek karrierlehetőséget biztosítottak.

Az Esztergom megye területén található Lábatlanon élő köznemesi családok szintén az esztergomi érsek szolgálatában álltak a 15. században. A Szécsi család famíliájába tartozó, Zala megyei Dédről származó Farkas fia Péter fia László volt az első ismert családtag, aki az esztergomi érsek közbenjárására Lábatlanon birtokadományt kapott. Pályafutása csúcsán érseki nádor és királyi tanácsos volt. Mivel csak lánygyermeke volt, unokaöccseinek, a Lábatlani család tagjainak előbbre jutását egyengette.

Közülük Lábatlani Gergely várbirtokosként, királyi követként, valamint az esztergomi és kalocsai érsekség vagyonának adminisztrátoraként halt meg. Mivel fiúgyermeke neki sem volt, vagyonának nagy része unokaöccseire, a kezdetben még Lábatlani, később azonban Bajnai előnevet viselő Both családra szállt. A Bajnai Both családot is szoros szálak fűzték az esztergomi érsekséghez, de közülük többen már a bárók közé emelkedtek, a horvát-szlavón báni méltóságot töltötték be.

Az előadás tehát a Lábatlanon birtokos három családot, illetve a családokat összefűző rokoni szálakat mutatja be az esztergomi érsekekhez fűződő viszonyukon keresztül, és felvázolja azokat a rokoni kapcsolatokat, amelyek hozzásegítették az egyes családtagokat karrierjük építéséhez és későbbi pályafutásuk megalapozásához.

2018. december 13. Csütörtök. (17:00)

A Rákóczi-szabadságharc dikális összeírásai mint egyháztörténeti források – Zemplén vármegye protestáns (és görög, valamint római katolikus) lelkészei és tanítói, és extraneus egyházi birtokosai 1707–1708-ban

Előadó: Oláh Tamás (osztályvezető, főlevéltáros, MNL Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára, Sátoraljaújhely)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az MNL Reformációi Emlékév Projekt jó lehetőséget kínált arra, hogy protestáns (de általában is) egyháztörténeti szempontból kevéssé közismert, vagy nem kimondottan kézenfekvőnek tűnő, azonban különösen egyházközség-történeti, vagy archontológiai szempontból érdekes források feltárására és kiaknázására is felhívjuk a figyelmet.

Ilyen forrástípusok a Rákóczi-szabadságharc korának adóösszeírásai. De vajon miért is? A történészek előtt ismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején, az 1707-ben az ónodi „országgyűlés” alkalmával elfogadott és bevezetett, korszakos jelentőségű, a közteherviselés elvén nyugvó új „dikális” adórendszer végrehajtásához készített adóösszeírások, az ún. „dicalis conscriptio”-k lehetőséget kínálnak egyháztörténeti jellegű kutatásokra is. Ennek az az oka, hogy az 1707–1708-ban készített dikális és extraneus összeírások a vármegyében lakó, vagy ott extraneus szőlőbirtokosként előforduló egyházi személyeket (lelkészek, tanítók, stb.) és intézményeket is feltüntetik. Adóalanyként szerepelnek bennük településenként a lelkészek és tanítók, egyházi intézmények, méghozzá szerencsés esetben olyan formában, mint azt Zemplén vármegye esetében több járási és kerületi összeírás alapján láthatjuk, hogy más forrásokkal való egybevetés segítségével felekezeti hovatartozásukra is következtethetünk.

Erről az egyháztörténeti kutatásokhoz módszertani szempontból is izgalmas forráscsoportról kíván az előadás részletesebben szólni.

Meghívó elnökségi ülésre (2018. január 25.)

Az elnökségi ülés meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Meghívó a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2018. január 25-i elnökségi ülésére

Tisztelt Tagtársunk!

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság vezetősége nevében, tisztelettel meghívom Önt a Társaság következő elnökségi ülésére.

Az ülés helyszíne: a Társaság székhelye: ELTE BTK, 1088. Budapest, Múzeum körút 6-8., I. emelet 156. szoba.
Időpontja: 2018. január 25. Csütörtök, délután 18 óra 30 perc (18:30).

Az ülés napirendi pontjai:

  1. NEA szakmai pályázat beadása:
    A Nemzeti Együttműködési Alap NEA-KK-18-SZ jelű pályázati kiírása alapján (Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2018.) a Társaság 2018. évi szakmai eseményeire anyagi támogatás igénylése.
  2. A bírósági változásbejegyzéshez szükséges dokumentáció összeállítása (az Elnökség és Felügyelőbizottság részéről):
    ███████████ tagtársunk előkészítő munkája nyomán: Az Elnökség és Felügyelőbizottság tisztség-elfogadó nyilatkozatainak aláírása; a Felügyelőbizottság alakuló ülése jegyzőkönyvének leadása; a tisztújító közgyűlés hitelesített jegyzőkönyvének és jelenléti ívének leadása, ███████████ elnöki meghatalmazása a hatósági ügyintézéshez.
  3. Könyvelő kiválasztása, döntés a megbízásáról:
    A pénztárnok által bekért árajánlatok kiértékelése, a legalkalmasabb könyvelő kiválasztása, s döntés megbízásáról.
  4. Tagsági ügyek:
    A pénztárnok előterjesztése alapján, döntés aktuális tagsági ügyekben (tagfelvétel, tagság megerősítése).
  5. Honlap ügyintézése:
    A Társaság honlapjának újbóli működésbe hozásához szükséges lépések megvitatása.
  6. Az MHGT iratkezelése:
    A Társaság tisztségviselői iratkezelése aktuális kérdéseinek megvitatása.
  7. Egyéb (aktuális) ügyek.
    Helyszínen megvitatásra javasolt ügyek.

Az ülésen az MHGT bármely rendes tagja megjelenhet, és figyelemmel kísérheti annak lefolyását. Szeretettel várjuk érdeklődő Tagtársainkat!

Jelen meghívást a hatályos Alapszabály 6. §. 6.2 (13) pontja és a 24./2017.(X.9.) sz. közgyűlési határozat értelmében küldöm.

Tisztelettel:

Dr. Pandula Attila (az MHGT elnöke)
szóbeli meghatalmazása alapján Benke Tamás (pénztárnok).

(Kelt: Budapest, 2018. január 17.)

Elnökségi ülés jegyzőkönyve (2018. január 4.)

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság újonnan megválasztott vezetősége 2018. január 4-én tartotta

alakuló elnökségi ülését.

Az elnökségi ülés meghívója, valamint a jegyzőkönyv (és egyéb dokumentumok) közzétételével (anonimizálásával) kapcsolatos szabályok, weboldalunkon megtalálhatók.

Az elnökségi ülés jegyzőkönyve PDF formátumban letölthető ITT!

Meghívó az MHGT 2018. I. félévi előadásaira

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2018. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez a január 25-i előadás, mely a Széchényi-teremben lesz.

Részletes program:

2018. január 25. Csütörtök. (17:00)

Nemzeti Címer Bizottság

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, Budapest, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (titkár)
Helyszín: MNM, Széchényi-terem

A Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény 4. §. (2) bekezdése értelmében, a helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati címerek, szakszerű és a címertani hagyományoknak megfelelő megalkotásának elősegítése érdekében, a Kormány Nemzeti Címer Bizottságot működtet, melyet részletesen a Nemzeti Címer Bizottságról szóló 138/2016.(VI.13.) kormányrendelet szabályozott.

A Bizottság feladata a helyi önkormányzatok és nemzetiségi önkormányzatok címereinek, heraldikai szakmai szempontok alapján való véleményezése (szakvélemény kialakítása), illetve (szükség szerint) javaslatok megfogalmazása a címerek heraldikai hagyományoknak megfelelő kialakítására. A Bizottság feladatait a magyar heraldikai hagyományok, és az irányadó nemzetközi gyakorlat alapján látja el. A Bizottság az önkormányzatok felkérése alapján, az általuk benyújtott címerekről, illetve tervezetekről véleményt alkot.
Hangsúlyozandó a Bizottság független jellege, amely annak ügyrendjében is megfogalmazódik: a Bizottság kizárólag az Alaptörvényeknek, a törvényeknek, a kormányrendeleteknek alárendelve végzi tevékenységét, más szerv vagy személy által nem utasítható, döntéseiben nem befolyásolható. A Bizottság öt tagból áll, elnöke a miniszterelnök általános helyettese.

Az előadás bemutatja a Bizottság gyakorlati működését. Ennek során az előadó válogat a Bizottsághoz benyújtott címerek közül, pl. Szombathely, Kiskunlacháza (és Pereg), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Ipolyszög, Szekszárd, Balatonszárszó, Szigetszentmiklós, Cserszegtomaj (Német Nemzetiségi Önkormányzat), Tata, Székesfehérvár, Veszprém megye, valamint számos példa segítségével bemutatja a Bizottsághoz beterjesztett heraldikailag hibás címereket is.

2018. február 22. Csütörtök. (17:00)

Hunyadi Mátyás királyunk őseinek és rokoni körének eredetkutatása a reneszánsz értékvilág fényében

Előadó: dr. Diószegi György Antal (művelődéskutató, Budapest)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az előadás elsősorban az 575 esztendővel ezelőtt, 1443. február 23-án született Hunyadi Mátyásról emlékezik meg. Jeles királyunk 32 esztendős uralma egyetemes értéket jelent napjainkban is: igazságot és erkölcsöt felmutató pályafutása révén magyar népmeséink, mondáink, regéink szakrális hőse lett.

Mátyás király a Kárpát-medencei magyarság katonai erejének újraszervezésével Magyarország minden határát sikerrel védte meg: ebben a XV. századi magyar huszár kimagasló hadászati értéket jelentett; huszárhungarikumunk keretei ebben a korban teremtődtek meg. A meghirdetett emlékév kapcsán kiemelendő, hogy 560 évvel ezelőtt, 1458-ban lett Magyarország királya, és 5 esztendőn át folytatott diplomáciai törekvései révén (23 év után) került vissza a Szent Korona Magyarországra 1463-ban. Mátyás király reneszánsz világának egyetemes művelődéstörténeti jelentősége közismert: könyvtára 2005-ben felkerült az UNESCO „Világemlékezet” listájára, amely az emberiség közös szellemi örökségét hivatott rögzíteni. A ma ismeretes kb. 650 Corvina egyharmada görög szerzőktől származik: e körben külön is indokolt a XV. századi magyar–görög műveltségi kapcsolatok jelentőségére felhívni a figyelmet.

A Hunyadi-család eredetkutatása immár két évszázada rendkívül fontos kutatási területet jelent a középkori Magyarország történeti összefüggéseit kutató szakértő tudósok körében: ennek jegyében érdemes Erdély és Havasalföld történeti kapcsolatrendszereit, valamint a felmenőket és rokoni köreiket érintő eddig megfogalmazott tényállítások és kutatói látásmódok legfontosabb elemeit összegezni és értelmezni.

2018. március 29. Csütörtök. (17:00)

A kuruc katonai elit rokonsági kapcsolatai

Előadó: dr. Mészáros Kálmán (tudományos főmunkatárs, Hadtörténeti Intézet, Budapest)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)

A Rákóczi-szabadságharc legfőbb katonai vezetőinek körét a tábornoki és brigadérosi kar tagjaiban határozhatjuk meg. A mintegy 65 főt számláló hadvezetés zömmel az arisztokraták és a jómódú köznemesek soraiból került ki. Egymáshoz fűződő rokoni kapcsolataik is igen sokrétűek: akadnak köztük testvérek (három Andrássy és két Sennyey), unokatestvérek (Bercsényi–Forgách, Károlyi-Sennyey, Bezerédj-Balogh), a házassági (sógorsági) kapcsolatok (Bercsényi-Csáky, Pekry-Petrőczy, Andrássy-Sennyey, Barkóczy-Galambos stb.) még szövevényesebb hálóját pedig kibogozni is nehéz. A rokoni szálak vajon egymást erősítő, támogató kötelékek voltak a katonai (és általában a közéleti) pályán, vagy épp ellenkezőleg: az atyafisággal járó súrlódások és személyi konfliktusok csak megterhelték az együttműködést?

Nem csupán az egymással való rokonsági viszonyok, hanem a vizsgált körön kívül eső családi kapcsolatok elemzése is igen tanulságos lehet: Vajon milyen pozíciót viselt II. Rákóczi Ferenc oldalán egy-egy tábornok vagy brigadéros fia, veje, sógora és egyéb rokona? Milyen hatással lehetett egy-egy hadvezér szerepvállalására családjának sorsa? Még izgalmasabb kérdés, hogy a családi és rokoni szálak hogyan alakultak a két ellentábor: a kurucok és labancok között? Mindezek vizsgálata a családtörténet olyan dimenzióit jelenti, amelyek vagy ritkán kerülnek előtérbe, vagy sztereotip módon jelennek meg. Szokás például tudatos családi stratégiaként tekinteni a testvérek eltérő politikai táborhoz való csatlakozására, ez alkalommal erre a kérdésre is megpróbálunk sokkal árnyaltabb és differenciáltabb választ adni.

2018. április 26. Csütörtök. (17:00)

Új források és határon átnyúló együttműködési lehetőségek a családkutatásban az Esterházy család cseszneki ágának példáján

Előadó: Márkusné Vörös Hajnalka (főlevéltáros, MNL Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém)
Az ülést vezeti: dr. Török Róbert (titkár)

Az Észak-Dunántúl, és a Felvidék török hódoltság utáni családtörténetét nem lehet az Esterházy-család levéltára/levéltárai nélkül kutatni. Esterházy Miklós gróf, az ország későbbi nádora, a család fraknói ágának őse a 17. század második évtizedében jutott felesége, Nyáry Krisztina révén Pápa várához és a hozzá tartozó birtokokhoz. Alig néhány évvel később testvéröccse, Dániel szerezte meg előbb többedmagával, majd egyedül a Bakonyban épült Csesznek várát és a körülötte elterülő uradalmat. Dániel leszármazottai alkotják a család cseszneki ágát, amelynek jelentős birtokai voltak Trencsén, Bars, Nyitra és Pozsony, Fejér megyében (Sárosdi uradalom), Vas megyében (Kámon, Csönge, Sitke, Ondód, Sár, Sitke, Ondód), Sopron megyében (Peresznye, Beled, Kőhalom) és Veszprém megyében (Ácsteszér, Csesznek, Lókút, Gyirót, Magyarszentkirály, Németszentkirály, Magyarszombathely, Németszombathely, Szentlászló, Réde és Sikátor).

A cseszneki ág története azonban kevésbé kutatott, annak ellenére is, hogy az utóbbi levéltára épségben maradt, igaz, jelenleg az országhatárokon kívül található. A Pozsonyban őrzött levéltárat a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárának munkatársai 2007-2015 között a hungarika-kutatás keretében feltárták és rendezték, lehetővé téve ezzel a hiánypótló családtörténeti feldolgozást. Erről az új forráslehetőségről és a kutatás újabb eredményeiről szól az előadás.

2018. május 31. Csütörtök. (17:00)

A Rákóczi-szabadságharc dikális összeírásai, mint egyháztörténeti források Zemplén vármegye protestáns (és görög, valamint római katolikus) lelkészei és tanítói, és extraneus egyházi birtokosai 1707–1708-ban

Előadó: Oláh Tamás (osztályvezető, főlevéltáros, MNL Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára, Sátoraljaújhely)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)

A MNL Reformációi Emlékév Projekt jó lehetőséget kínált arra, hogy protestáns egyháztörténeti szempontból (de általában is egyháztörténeti szempontból) kevéssé közismert, vagy nem kimondottan kézenfekvőnek tűnő, azonban különösen egyházközség-történeti, vagy archontológiai szempontból érdekes források feltárására és kiaknázására is felhívjuk a figyelmet.

Ilyen forrástípusok a Rákóczi-szabadságharc korának adóösszeírásai, de vajon miért is? A történészek előtt ismert, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején, az 1707-ben az ónodi „országgyűlés” alkalmával elfogadott és bevezetett, korszakos jelentőségű, a közteherviselés elvén nyugvó új „dikális” adórendszer végrehajtásához készített adóösszeírások, az ún. „dicalis conscriptio”-k lehetőséget kínálnak egyháztörténeti jellegű kutatásokra is. Ennek az az oka, hogy az 1707–1708-ban készített dikális és extraneus összeírások a vármegyében lakó, vagy ott extraneus szőlőbirtokosként előforduló egyházi személyeket (lelkészek, tanítók, stb.) és intézményeket is feltüntetik. Adóalanyként szerepelnek bennük településenként a lelkészek és tanítók, egyházi intézmények, méghozzá szerencsés esetben olyan formában, mint azt Zemplén vármegye esetében több járási és kerületi összeírás alapján láthatjuk, hogy más forrásokkal való egybevetés segítségével felekezeti hovatartozásukra is következtethetünk.

Erről az egyháztörténeti kutatásokhoz módszertani szempontból is izgalmas forráscsoportról kíván az előadás részletesebben szólni.

2018. június 28. Csütörtök. (17:00)

A széki gróf Teleki család sziráki sírboltja és halottjai

Előadó: Debreczeni-Droppán BÉLA (főmuzeológus, Magyar Nemzeti Múzeum, az MHGT főtitkára, Budapest)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)

A Nógrád megyei Szirák evangélikus temetőjében áll a széki gróf Teleki család 2017-ben felújított családi sírboltja. A Magyarország újkori történetében oly fontos szerepet játszó család számos fontos, a magyar politikai és kulturális életben meghatározó tagját temették ide. Az előadás sorra veszi őket, ti. a família Pest és Nógrád megyében birtokos ágát. Wattay Borbálát, akinek lányát, Róth Johannát, a magyarországi evangélikus egyház későbbi nagy mecénását elvéve lett sziráki birtokos Teleki József gróf, aki a kor egyik legkiválóbb felvilágosult magyar arisztokrata politikusa volt. E pár itt nyugszik, csakúgy mint fiúk, id. Teleki László gróf, aki a magyar pedagógiai szakírás egyik úttörője, nagy könyvgyűjtő, író.

Ugyancsak itt nyugszik négy gyermekük: Ádám, honvédtábornok, József, Erdély kormányzója, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke, a Hunyadiak korának történetírója és László, a magyar reformkor és emigráció vezető politikusa, az 1861-es országgyűlésen a Határozati Párt vezére, valamint Auguszta, akitől a Degenfeld grófi család egyik ága ered. Utolsó útjuk a Nógrád megyei kis falú sírboltjába vezetett, ahol azonban nem nyugodhattak békében, mert 1945 után, mint annyi főúri és nemesi kriptát az övéket is feldúlták. Az előadás egy kisebb része erről is szól, továbbá számos kép segítségével bemutatja magát az 1784-ben épült családi temetkezőhelyet is.

Meghívó elnökségi ülésre (2018. január 4.)

Az elnökségi ülés meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Meghívó a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2018. január 4-i elnökségi ülésére

Tisztelt Tagtársak!

Az MHGT 2017. december 14-i tisztújító közgyűlésén megválasztotta az új Elnökséget.

Az Elnökség alakuló ülésére 2018. január 4-én, csütörtökön, 17:00 órai kezdettel kerül sor, az MHGT székhelyén (1088. Budapest, Múzeum krt. 6-8., I. emelet 156. szoba).

Az ülés napirendje a következő:

  1. Az MHGT új elnökségének tényleges megalakulása.
  2. 2018-as program.
  3. ██████████ úr adminisztratív hibára hivatkozva kéri tagsága megszüntetésének visszavonását.
  4. Aktuális ügyek.

Az ülésen az MHGT bármely rendes tagja megjelenhet, és figyelemmel kísérheti annak lefolyását. Szeretettel várjuk érdeklődő Tagtársainkat!

[Jelen meghívást Elnök úr kérésére, a hatályos Alapszabály 6. §. 6.2 (13) pontja és a 24./2017.(X.9.) sz. közgyűlési határozat értelmében küldöm.]

Tisztelt Tagtársaimnak Boldog Új Évet kívánva, üdvözlettel:

Benke Tamás
(pénztárnok)

Meghívó az MHGT 2017. II. félévi előadásaira

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2017. II. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az október 26-i előadás a Pollack-teremben, a november 30-i és december 14-i pedig a Lapidáriumban lesz.

Részletes program:

2017. október 26. Csütörtök. (17:00)

A Nagy Háború Blog és a családtörténet-kutatás

Előadó: Pintér Tamás (levéltáros–történész, a Nagy Háború blog szerkesztője)
Az ülést vezeti: dr. Kollega Tarsoly István (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

2017. november 30. Csütörtök. (17:00)

Liptóujvári Stróbl Alajos szobrászművész élete és családja

Előadó: Stróbl Mátyás
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (titkár)
Helyszín: MNM, Lapidárium

2017. december 14. Csütörtök. (17:00)

Hány szolgabírója volt Krassó megyének a középkorban? …és még néhány kérdés a megyei hatóság működésével kapcsolatban, a szolgabírói pecsétek tükrében

Előadó: dr. Szaszkó Elek (középiskolai tanár, MTA Bolyai-ösztöndíjas)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Lapidárium
Ezen előadást követően kerül sor az MHGT rendkívüli, tisztújító Közgyűlésére.

Meghívó az MHGT 2017. I. félévi előadásaira

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2017. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.).

Részletes program:

2017. január 26. Csütörtök. (17:00)

Házaspárcímerek a magyar heraldikában

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, Budapest, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Kollega Tarsoly István (alelnök)

Az előadó, a magyar (de a nemzetközi) tudományos irodalomban eddig egyáltalán nem tárgyalt témáról, a házaspárcímerekről készít átfogó, nagy monográfiát. Ennek anyagából mutat be részleteket előadásában: ismerteti a fejlődéstörténetet, illetve a legjellegzetesebb változatokat. Többségében épületplasztikán, funerológiai anyagon, oltárokon fordulnak elő házaspárcímerek, amelyek a donátor családokat jelölik. Ilyen jellegű emlékek római katolikus és protestáns templomokban egyaránt fellelhetők. Az előadás falerisztikai és vexillológiai vonatkozásokat is érint. Nem marad el az ide kapcsolódó etnográfiai emlékek bemutatása sem. Egyedinek tekinthető, egy később ajtóként felhasznált, öntöttvas síremlék. Az előadó alapvetőnek tartja az üvegablakokon megjelenő, vonatkozó címerek részletesebb tárgyalását is.

A legkorábbi fellelt emlékek a 15. század második feléből, a legújabbak a 20. század 30-as éveiből valók. Az anyag Magyarország egykori, illetve mai területének különféle helyszíneiről származik, különféle színvonalú, a magas művészi színvonalat elérő heraldikai emlékektől kezdődően, az egyszerűbb kivitelű, inkább népművészeti jellegű darabokig.

Az előadó elsősorban terepen, részben pedig levéltárakban, múzeumokban gyűjtött anyagot ismertet előadásában. (A fényképek saját felvételei.) Ezen ábrázolások döntő része eddig még egyáltalán nem szerepelt még előadáson sem. A házaspárcímerek a magyar nemesi heraldika kiemelkedő forrásai. Segítségükkel számos, eddig meg nem határozott címer kerülhet helyére.

Többek között a következő helyszínekről származó emlékeket mutat be az előadás:

  1. Besztercebánya
  2. Betlér
  3. Brassó
  4. Budapest
  5. Cseklész
  6. Csetnek
  7. Fraknó
  8. Galgóc
  9. Garamszeg
  10. Gödöllő
  11. Gyöngyös
  12. Hontszentantal
  13. Kassa
  14. Kecskemét
  15. Kismarton
  16. Kolozsvár
  17. Körmöcbánya
  18. Máriabesnyő
  19. Mátraverebély-Szentkút
  20. Mohács
  21. Mór
  22. Nagyrákó
  23. Nyitra
  24. Pónik
  25. Pozsony
  26. Priekopa
  27. Selmecbánya
  28. Székesfehérvár
  29. Szirák
  30. Tótpróna
  31. Trebosztó
  32. Trencsén
  33. Turócszentmárton
  34. Zólyomradvány

2017. február 23. Csütörtök. (17:00)

Az Auguszt cukrászcsalád története

Előadó: Auguszt József (cukrászmester)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (titkár)

Auguszt Elek 1870-ben nyitotta meg első „czukrászatát” egy földszintes házban, a budai Tabánban. A kis bolt mögött volt a család lakása. József a kor szokásának megfelelően Párizsban és Londonban szerezte meg a kellő szakmai gyakorlatot. Mikor visszatért Budára, átvette közben megözvegyült édesanyától a bolt vezetését. Az Országos Millenniumi Kiállításon, alig huszonegy évesen 1896-ban aranyérmet nyert cukorból készült szoborkompozíciójával. Auguszt elsőnek indította meg Budapesten a teasütemények gyári készítését, 1908-tól pedig csokoládébonbont és drazsét is készített.

A család, amely már öt nemzedéke őrzi a mesterségbeli tudást, a hagyomány tiszteletét, a vendégek iránti figyelmességet 2011-ben Magyar Örökség Díjat kapott. A cukrászdinasztia történetét, a családtörténet érdekes fordulatait osztja meg a hallgatósággal Auguszt József.

2017. március 30. Csütörtök. (17:00)

Izgalmas élet a levéltárban – egy levéltáros „hiéna” emlékei

Előadó: dr. Péntekné Unghváry Mária (ny. levéltáros, Magyar Országos Levéltár, az MHGT pénztárnoka)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (főtitkár)

A kutatók, de még sok esetben a levéltárosok számára is izgalmas, ahogy családok, magánszemélyek nagy forrásértékkel bíró iratai levéltárba kerülnek, hiszen ezek az anyagok nem köziratok, hanem magánszemélyek dokumentumai. Az értékes források után való kutatás, az antikváriumok kínálatának böngészése, az izgalmas árveréseken való részvétel csak a jéghegy csúcsa ez állománygyarapítást illetően.

Egy a Magyar Nemzeti Levéltárban (akkor még Országos Levéltár) 1976 óta dolgozó, immár nyugalmazott levéltáros előadása e kérdést ismerteti. A levéltári munka több területét megismerő (kezdőként levéltári kezelő és állományvédelmi adminisztrátor, könyvtáros, később levéltáros) többéves tapasztalat után 1996-ban kapta feladatul az iratvásárlás és a hozzá kapcsolódó ügyek (ajándékozás, letét, védettség) intézését az Országos Levéltárban. A lappangó, majd felbukkanó értékeket figyelő – magát tréfásan csak levéltáros „hiéna”-ként említő – kolléga előadásában a több évtizedes munka tanulságait foglalja össze: a tapasztalatok feldolgozása után új stratégia az iratok megszerzésére; az anyagai erőforrások biztosításának különféle útjai és lehetőségei, vásárlás helyett ajándék(!?), a digitalizált világ adta lehetőségek, pozitív és negatív hatások, érdekességek, különlegességek, sikerek és bukások.

2017. április 27. Csütörtök. (17:00)

Hangszerkereskedő családok

Előadó: Török Róbert (muzeológus, igazgatóhelyettes, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, az MHGT titkára)
Az ülést vezeti: dr. Katona Csaba (alelnök)

A magyarországi hangszeripar rohamos fejlődése a 19. század elejére tehető, és a század végére teljesedett ki. Hangszereket csak ott készítettek iparszerűen, ahol a mesterek megfelelő piacot találtak zeneszerszámaik részére. A hangszerkészítés máig különleges szaktudást, precizitást igényel, ami művészi kivitelű mesterremekeket eredményez. 1872 után a hazai céhek megszűntek, a gazdaság fellendülése pedig hozzásegítette a hangszerkészítőket ahhoz, hogy megfelelő tőkével több munkást foglalkoztató gyárakat alapíthassanak. A 19. század végén kialakultak a legismertebb hazai hangszerkészítő műhelyek és kereskedések, amelyek méltán váltak a hazai és nemzetközi hangszeripar elismert cégeivé.

Az előadás néhány ilyen kereskedő és iparos családi vállalkozásról szól, beleértve a legnagyobb gyárakat és néhány kisebb, de jelentős üzemet (pl. Sternberg, Stowasser, Mogyoróssy, Marnitz, Wágner Hangszerkirály stb. cégek).

2017. május 25. Csütörtök. (17:00)

Csánki Dezső és Thallóczy Lajos családja

Előadó: Reisz T. Csaba (főlevéltáros, címzetes főigazgató, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, MHGT)
Az ülést vezeti: Török Róbert (titkár)

„Az Orsz. Levéltár új épületére tervezett címerek ügyében óhajtalak e sorokkal tájékoztatni, s egyszersmind jóakaratú véleményedet és tanácsodat is kikérni. Előrebocsátom, hogy az építési bizottság még ezután fog dönteni abban a tekintetben, hogy az épület mely részén s mennyi címer alkalmaztassék. Alább elmondom, mit tartok részemről minimumnak.”
(Csánki Dezső Thallóczy Lajoshoz,
1915. április 21.)

2017-ben jelenik meg az a forráskiadvány, amely Csánki Dezső (1857–1933) történész és levéltáros, az Országos Levéltár főigazgatója (1912–1932) azon 187 levelét adja közre, amelyet a levéltáros, történész, diplomata, közéleti személyiség Thallóczy Lajoshoz intézett, és amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őriznek. A leveleken túl a két főszereplő, Csánki és Thallóczy személyére és családjára vonatkozó adatokat és a kutatás nehézségeit is ismerteti a kötet összeállítója.

2017. június 29. Csütörtök. (17:00)

Községi pecsétek, címeres pecsétek Somogy megyében a 18-19. században

Előadó: Polgár Tamás (levéltár-igazgató, Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)

Az előadó a községi pecséteket bemutató könyvsorozat készülő somogyi kötete kapcsán mutatja be a 18–19. századi vármegyei községi pecsétek történetét. Az előadás során a pecsétlenyomatokat hordozó iratokat (forspontjegyzékek, himlőoltási lajstromok, bábalajstromok) is bemutatja. A pecsétekről készült színes fotók által megelevenednek a községi jelképek, a pecséteken használt motívumok és ábrázolások. Az áttekintést a 19. század végi, 20. századi községi bélyegzők bemutatása zárja.

Meghívó az MHGT 2016. II. félévi előadásaira

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2016. II. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.).

Részletes program:

2016. szeptember 29. Csütörtök. (17:00)

Fügedi Erik mint az arisztokrata levéltárak „megmentője” 1945 után

Előadó: dr. Rácz György (levéltáros, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese, MHGT)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)

Az előadás a 100 éve született Fügedi Erik 1945 és 1952 közötti tevékenységét tekinti át, különös tekintettel a Veszélyeztetett Magángyűjtemények Miniszteri Biztosságának az élén végzett tevékenységére.

Fügedi „ahhoz a generációhoz tartozott, amely a történelmi Magyarországnak mind az értékeit, mind a problémáit örökölte, és igyekezett megmenteni annak intellektuális eredményeit, miközben felülemelkedett a nemzeti és társadalmi előítéleteken.”

Ennek szellemében próbálta az új viszonyok között megmenteni a főúri levéltárakat és gyűjteményeket. Tevékenységének értékelése ma különösen aktuális, hiszen napjainkban is folynak restitúciós tárgyalások egyes családok és az állam között.

2016. október 27. Csütörtök. (17:00)

Család és vállalat. A Gulden család szerepe a Ganz, a Herendi Porcelángyár és a Gerbeaud Rt. történetében

Előadó: Szűts István Gergely (levéltáros, MNL Veszprém Megyei Levéltára)
Az ülést vezeti: Kollega Tarsoly István (alelnök)

A Bajorországból származó Gulden család a dualizmus korától egészen a II. világháború végéig komoly, ám eddig szinte teljesen feltáratlan szerepet töltött be a magyar gazdasági életben.

A családfő, Julius Gulden 1871-ben, feleségével Eichleiter Friderikával érkezett Budára, ahol a Ganz gyár mérnöke, majd igazgatóhelyettese lett. Felesége révén sógora volt a gyárat irányító Eichleiter Antalnak és Mechwart Andrásnak. Gulden a Ganzban végzett fontos szakmai munkája mellett a budai, német nyelvű evangélikus közösség tagja is volt. Munkája révén például a Karinthy családhoz is fontos kapocs fűzte. Hét gyermeke született, akik közül felnőve többen szintén szerepet vállaltak a Ganznál.

Legkisebb gyermeke, Gyula azonban a Herendi Porcelángyár vezérigazgatójaként és többségi részvénytulajdonosaként lett ismert. Vezetése alatt a porcelángyár hatalmas fejlődésen ment keresztül, megsokszorozva a termelést és értékesítést. Ő volt a vállalat első menedzser-szemléletű vezetője. A Ganzhoz hasonlóan itt is fontos szerep jutott, a kiváló szakemberekké váló és több nyelven beszélő testvéreknek.

Gulden Gyula felesége révén a közkedvelt Gerbeaud Rt. irányításában is aktív szerepet vállalt. A két világhírű márka személyének köszönhetően az 1930-as évek végétől gyakorta együtt jelent meg nagy nemzetközi kiállításokon és vásárokon. Gulden Gyula vállalatvezetői munkája mellett számos szakmai és közéleti szervezet tagja, majd 1938-tól Portugália tiszteletbeli budapesti alkonzulja is lett. 1944-ben aktív szerepet vállalt az embermentésben.

Ahogy a legtöbb hazai vállalkozó család, úgy Guldenék esetében is a háború kimenetele, majd a magyar gazdaság államosítása végzetes következményekkel járt. A család elveszítette ingatlanjait és vállalati tulajdonjogát, részvényeit. A családtagok közül többen a háború során vesztették életüket, vagy később külföldre menekültek, néhányan pedig itthon maradva tulajdonuktól megfosztva voltak kénytelenek élni.

2016. november 24. Csütörtök. (17:00)

150 év a magyar vendéglátás szolgálatában – A Gundel család hat generációja

Előadó: dr. dr.h.c. Gundel János (prof. emeritus, a BGE KVIK ny. tanszékvezetője) és Gundel Gábor (gasztronómiai szakértő)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (főtitkár)

Johann Adam Michael Gundel, aki 1844-ben, Ansbachban (Bajorország) született, és Gundel Jánosként, 1915-ben Budapesten, halt meg, családi okok miatt 13 évesen elindult Pestre, ahová megérkezve végigjárta a vendéglős szakma minden fokát, és családot alapítva elindította a Gundelek mindmáig aktív vendéglős pályáját. Neki öt, Károly fiának tizenhárom gyermeke született, s tőlük 26 unoka; az ötödik és hatodik generáció már csaknem megszámlálhatatlan. E népes család összesen 18 tagja (plusz jó néhány házastársuk) került a vendéglátásba. Munkájuk külön-külön is nagyon eredményes volt, de egymást kiegészítő tevékenységük napjainkban is segíti a magyar gasztronómia nemzetközi hírnevének növekedését. Azonkívül, hogy a városligeti vendéglő még mindig (immár több mint száz éve) a Gundel nevet viseli, van egy Gundel Károly utca; egy, az alapító Gundel Jánosra emlékező emléktábla az Alkotmány utca 1–3. számú épület (az egykori István Főherceg Szálló) falán; Gundel Károly 1999-ben megkapta a „Magyar örökség” díjat; 2014-ben, a „Gundel örökség – Gundel Károly gasztronómiai és vendéglátóipari öröksége és a Gundel Étterem” felvételt nyert a „Hungarikumok Gyűjteményébe”.

A Gundelek hat generációs életműve, leszármazottaik, valamint tanítványaik munkájában él tovább és napjainkban is példaként szolgálhat mindenkinek, aki a magyar vendéglátást szívügyének tekinti.

2016. december 8. Csütörtök. (17:00)

Clark Ádám emberi portréja, családja és leszármazottai

Előadó: dr. Hajós Tamás (ny. villamosmérnök, családtörténet-kutató)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (titkár)

Az előadás kísérletet tesz a Pest-Budai Lánchíd építését vezető fiatal skót, Clark Ádám (1811–1866) emberi vonásainak bemutatására, alapozva naplótöredékeire és szüleivel folytatott levelezésére.

Munkája során miként törekedett a kitartó, öntudatos és felelősséget vállaló munkavégzésre? Hogyan jelenik meg Clark Ádám magyarországi tevékenysége a korabeli újságokban és Széchenyi István személyes naplójában? Milyen személyeskedő harcok kísérték a világraszóló hídépítő vállalkozást? A bécsi szakmai körök kritikájára adott válaszában hogyan védte meg a brit mérnökiskola tekintélyét, Széchenyi támogatásával? Nyomozás a híd alapkőletételekor a királytól kapott arany tubákos szelence után.

Szó kerül Clark Ádám feleségének, Áldásy Máriának a származására, a családi Biblia bejegyzéseire, továbbá a ma is élő leszármazottakra, a skót–magyar rokonság egymásra találására 150 év után. Az előadó bemutatja a skót Clark család címerét is. A család nevezetesebb tagjai közül megemlíti Áldásy Antalt (1869–1932), korának jeles történetíróját és heraldikusát, és a dédunokát, Hajós Györgyöt (1912–1972), aki matematikus, s a geometria híres professzora volt.

Meghívó az MHGT 2016. I. félévi előadásaira

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2016. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez a január 28-i és február 25-i előadás, melyek a Lapidáriumban lesznek.

Részletes program:

2016. január 28. Csütörtök. (17:00)

Heraldikai emlékek Kolozsvár római katolikus templomaiban

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, Budapest, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Török Róbert (titkár)
Helyszín: MNM, Lapidárium

Kolozsvár igen gazdag templomokban, s ez az előadás e város egyes római katolikus templomaiban található heraldikai emlékeit veszi sorra. Ezek lehetnek magának a templomnak a címerei, de szerzetesrendi templomok esetében megjelenik az adott rend címere is. Látható Kolozsvár szabad királyi város, mint kegyúr címere, de az épületek létrehozásában, bővítésében, kijavításában közreműködő családokét is fellelhetjük. Utóbbi esetben tág teret kapnak az adott templomban eltemetett adományozó személyek címerei is az épület belső terében látható síremlékeken, valamint az egyébként teljesen elzárt kriptákon elhelyezve.

Az előadás érinti a főesperesség, illetve a városplébános címerének kérdését is. A bemutatott anyag legnagyobb része igen jó minőségű kőfaragvány, előfordulnak azonban fafaragványok, illetve üvegablakok is, mint a címerábrázolások hordozói. Az itt tárgyalt heraldikai anyag egy része úgynevezett házaspárcímer, de szerepel egyházi méltóságok címere is. Nem érdektelenek az egyes ábrázolásokon megjelenő falerisztikai motívumok sem. Ezek közül kiemelkednek – a ritkaságnak számító – női vonatkozások. Kolozsvárott úgynevezett lovagrendi heraldikai emlékek is találhatók. Igen érdekesek az egyes korabeli pajzsformák előfordulásai (például ovális pajzs, csücsköstalpú pajzs, tulipán pajzs). A legkorábbi ábrázolások a 14. századból, míg a legújabbak a 20. század elejéről valók.

A Szent Mihály-templom:
E templom külső falán tanulmányozható jelentős emlék a középkori magyar állami–uralkodói címerek csoportja. A szentélyben pedig az egykori helyreállítás irányításában meghatározó személynek, dr. Hirschler József prelátus-plébánosnak egy üvegfestményen elhelyezett, egyházi méltóságára is utaló, falerisztikai vonatkozásokat is tartalmazó címere látható. Az itt temetkező családok közül a Bánffyakat emeli ki az előadás.

Az óvári ferences templom:
Magának a templomnak a címerén túl, a ferences rend itt szereplő címerei érdekesek, valamint az ide temetkező nagyszámú főúri és nemesi család. Így e templom például a gróf Kornis család egyik legjelentősebb temetkezési helye.

Piarista (egyetemi) templom:
Magának a templomnak a címerén túl, a piarista rend címere érdekes ennél az épületnél. E templom belső terében, különösen kriptájában, igen nagyszámú főnemesi, nemesi címer maradt fenn. Ide temetkezett 1700 után az erdélyi római katolikus elit, például az altorjai gróf Apor, a bethleni gróf Bethlen, a keresztszegi gróf Csáky, a hallerkői gróf Haller, a mezőkövesdi báró Huszár, a branyicskai báró Jósika családok.

2016. február 25. Csütörtök. (17:00)

A pozsonyi Kecske kapu melletti evangélikus temető, különös tekintettel a genealógiai vonatkozásokra

Előadó: dr. Németh Szilvia (történész, Pozsony, MHGT)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Lapidárium

A Pozsonyban elő evangélikusok a város különféle helyszínein, általában a település szélén alakították ki a 16–17. században temetőiket. A mai evangélikus temető létrehozása a 18. század 80-as éveiben történt, s több áthelyezés után került a mai helyére. A terepadottságok rendkívül érdekessé teszik a helyszínt. A temetőt a 20. század közepéig használtak (az eredeti ravatalozót 1980-ban bontották le). A temetőbe kezdetben csak evangélikusokat temettek, ám a 19. század elejétől már reformátusokat is helyeztek ide, majd 1918 után vált lehetővé más vallásúak temetkezése is.

A temetőt több parcellára osztottak. A legrégebbi fennmaradt sírban Kochmeister György gyógyszerész nyugszik, aki 1722-ben született, s 52 évet élt. A Geletneky család síremlékén ma is megtalálható címerük is. Fellelhető itt több nevezetes személy síremléke. Néhányuk Pozsony városához kötődik szorosan, mint például Éder István (1843–1915) könyvkiadó, nyomdász, mások a Pozsonyhoz közel fekvő városokban fejtették ki tevékenységüket, mint például Wolfel Sámuel (1806–1867) és Sándor, akik a modori evangélikus gimnázium tanárai voltak. Ismert továbbá Kováts Martinyi Gabriel (1782–1832), kiemelkedő evangélikus lelkész, tudós. Itt nyugszik Heckenast Gusztáv (1811–1878), jelentős pozsonyi nyomdász és kiadó, Thaly Kálmán (1839–1909), történész, politikus, Wowy Fritz, aki hősi halalt halt az I. világháborúban, Jeszenák Janos (1800–1849), aki mártírként halt meg, Jurenak Ádám (1772–1837), ismert politikus és mások.

2016. március 31. Csütörtök. (17:00)

Lőcsei evangélikus családok

Előadó: Czenthe Miklós (levéltár-igazgató, Evangélikus Országos Levéltár, Budapest)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (főtitkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az 1945-ös evakuálás, kitelepítés, üldözés következtében a régi lőcsei német és magyar polgárcsaládok már nem élnek a városban. Emlékük jórészt összeforrt a lőcsei evangélikus gyülekezet történetével. A Hain, Spillenberg, Schwab, Günther, Pfanschmiedt-Zsedényi, Probstner családok nemcsak Lőcse, hanem a Szepesség és részben az ország történetében is jelentős szerepet játszottak.

Lőcse a 13. század második felétől a szepesi szászok fővárosa, az újkorban Szepes vármegye székhelye, az öt, illetve hat északkelet-magyarországi szabad királyi város egyike. Lőcse a reformáció elterjedésekor a lutheri irányt vette át, amely 1544-től 1674-ig a város hivatalos és lényegében egyedüli vallási felekezete volt: ide tartozott a város mindhárom temploma, köztük a híres főtéri Szent Jakab-templom. Az 1681-es soproni országgyűlés után artikuláris hely, ahol az evangélikusok szabadon gyakorolhatták vallásukat. A városfalon kívül, a ménhárdi kapu előtt, 1687-től állt az első, 1713-tól 1837-ig pedig a második lőcsei evangélikus fatemplom. Ma ennek a helyén áll az evangélikus temető, amelyben 1958 óta nincs temetkezés, síremlékei a régi lőcsei-cipszer polgárcsaládok emlékét örökíti meg. A főtéri evangélikus nagytemplom két karzatán őrzik az értékes evangélikus levéltárat és könyvtárat, amely a lőcsei evangélikusokra, Lőcsére, de a Szepességre vonatkozóan is értékes anyagokkal bír.

2016. április 28. Csütörtök. (17:00)

Presztízs és mintaadás a református lelkész családokban

Előadó: dr. Örsi Julianna (a néprajztudomány kandidátusa, ny. múzeumigazgató, Túrkeve, MHGT)
Az ülést vezeti: Katona Csaba (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Egy nagykunsági származású, de az Érmelléken meggyökeresedett lelkészcsalád életén, sorsán keresztül mutatja be az előadó a kisebbségi sorsban osztozó lelkészek mintaadását, magatartását a 20. században. Mi jellemezte őket? A kiemelkedő tehetségű gyermekeket egykori tanáraik javaslatára taníttatták szüleik. A lelkészek párválasztásánál gyakori szempont volt az azonos státuszú, műveltségű családok kapcsolatteremtése. Kivételszámba ment, ha valaki más nemzetiségű párt választott magának. A lelkészcsaládokban gyakori volt a 20. század folyamán a több gyermek (5–7 gyerek) vállalása.

A lelkészcsaládok mintaadók voltak egyházközségükben. Kezdeményező, szervező és irányító közösségi emberek, akiket a háttérből segítettek a lelkészfeleségek. Áldozatos tevékenységükben (örömben és bánatban) összhangban küzdöttek a magyar református közösségek fennmaradásáért, fejlesztéséért. Saját gyermekeik számára is példát mutattak, akik sokszor követték, vállalták szüleik nehéz sorsát. Igyekeztek gyermekeiket értelmiségi pályára irányítani (lelkész, tanár, orvos, művész). Többgenerációs lelkészcsaládok jöttek létre. A romániai kommunista üldöztetésben a végsőkig helytálltak. A bemutatott családra a lokális mobilitás jellemző. A helyváltoztatás indító okai: a továbbtanulás lehetőségének keresése, állami és egyházi szervek határozata (munkahely és lakás tekintetében), jobb (nyugodtabb) életkörülmények keresése (főleg külföldön).

2016. május 26. Csütörtök. (17:00)

Egy jeles mérnökcsalád a 19. századból, a Hieronymiek

Előadó: Debreczeni-Droppán Béla (történész-szakmuzeológus-levéltáros, Magyar Nemzeti Múzeum Központi Adattár és Digitális Képarchívum, MHGT)
Az ülést vezeti: dr. Kollega Tarsoly István (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Ma már csak a hidrológusoknak és a közlekedésmérnököknek, illetve e két tudományág történetét kutatóknak mond valamit az a név, hogy Hieronymi. Pedig ez a név a 19. században egyet jelentett a magas színvonalú tudással, a szakértelemmel. A család két neves mérnököt adott a hazának és az előadás elsősorban kettejük, apa és fia pályáját kívánja bemutatni.

A württembergi családból származó, de már Győrben született apa, Hieronymi Ottó Ferenc (1803–1850) a reformkor egyik legkiválóbb mérnöke volt, akinek nevéhez fűződik például a legelső magyarországi vaspálya, a pozsony–nagyszombati lóvasút megtervezése és kivitelezésének vezetése (1846). Személyében a magyar hidrológia egyik jeles alakját is tisztelhetjük, aki jelentős szerepet játszott a hazai folyók vízrajzi felmérésében. Például Vásárhelyi Pál munkatársaként a dunai mappáció vezetője volt, amely tevékenysége a Duna (akkori) magyarországi szakaszának teljes helyszínrajzi felmérését eredményezte. Hieronymi Ottó hadmérnökként a szabadságharc küzdelmeiben is részt vett, Görgey hadtestében szolgált, amiért 1849 után börtönbe került. Az Újépületben eltöltött néhány hónapos vizsgálati fogság alatt szerzett betegségében halt meg 1850 áprilisában.

Az előadás nagyobbik részében a fiúról, Hieronymi Károlyról (1836–1911) lesz szó, aki édesapjához hasonlóan kiváló vízmérnök volt, a magyar folyószabályozás és árvízmentesítés egyik legnagyobb alakja, akit szaktudásának elismertsége a magyar politikai élet vezető köreibe emelt. A kiegyezést követően először a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumban lett miniszteri (elnöki) titkár. Minisztériumi munkája alatt az 1870-es években szinte minden közműfejlesztés az ő irányítása és elképzelése alapján valósult meg Magyarországon. Minisztériumát elhagyva, 1882-ben az általa újjászervezett Osztrák–Magyar Államvaspálya Társaság (a MÁV jogelődje) első vezérigazgatója lett. A fenti beosztásaival párhuzamosan 1875-től több évtizeden keresztül országgyűlési képviselőként is működött, sőt miniszteri tárcát is kapott. 1892 és 1895 között például a Wekerle-kabinet belügyminisztere volt, és ő dolgozta ki, majd terjesztette be az állami anyakönyvezésről szóló híres törvényt. Két ízben lett még kormánytag: 1903 és 1905 között, valamint 1910-től haláláig kereskedelmi miniszter. Nagy országos részvéttel a Magyar Nemzeti Múzeumból temették, ahonnan megelőzőleg Kossuth Lajost és Jókai Mórt kísérték utolsó útjára.

Az előadás nemcsak a Hieronymi család két jelentős személyéről szól majd, hanem a családi viszonyokat is bemutatja valamelyest, elsősorban Hieronymi Károly házasságát Várady Gabriellával, aki a korszak neves máramarosi országgyűlési képviselőjének, Várady Gábornak (1820–1906) a lánya volt. E házaspár családi hagyatékának számos értékes kincse a leszármazottaknak köszönhetően ma is megvan, és ezen az előadáson kerülhet először a szakmai nyilvánosság elé.

2016. június 30. Csütörtök. (17:00)

Egy szfragisztikai kézikönyv tapasztalatai

Előadó: dr. Rácz György (történész, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese, MHGT)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (titkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

A szfragisztika területén többé-kevésbé megfigyelhető a folyamatosság, sőt az 1960-as évektől már a fejlődés is. Szfragisztikával viszonylag sokan, sokféleképpen foglalkoztak az elmúlt évtizedekben, de az elmúlt hetven évben nem jelent meg összegző jellegű pecséttani kézikönyv. Az előadó egy olyan összefoglaló kötet készítésének tapasztalatait osztja meg a hallgatósággal, amely a legújabb kutatási eredményeket is hasznosítja. Ezeken kívül pecséttani érdekességekre, és az említett új eredményekre is felhívja a figyelmet.