A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2020. február 27-én tartott felolvasó estjén egy igen érdekes, orosz témájú előadást hallgathattunk meg, dr. Ruzsa György professzor emeritus előadásában:

Moszkva városcímere és a régi orosz ötvösjegyek

címmel. Ruzsa professzor úr Moszkva város címeréről – amiben a Szent György-legenda elevenedik meg – beszélt, és arról, hogy az hogyan jelent meg régi orosz ezüst ötvösjegyeken, azon belül is ikonokon.

Az előadás elején körbejárta a professzor, hogy az ötvösjegy, ez az elkészítés helyét tudtul adó kis jelzés, alig pár milliméteres, és gyakran igen kopott is, emiatt gyakran nehézkes a beazonosítás.

Az előadás során betekintést nyerhettünk a keleti keresztény ikonográfia alapjaiba, a bemutatott ikonok legendai és történeti hátterébe, az orosz terminológiába és annak egyes ellentmondásaiba, valamint, hogy milyen jelzéseket ütöttek még a címer mellé.

Az előadás csattanójaként a felolvasóest végén a bemutatott ikonokat megtekinthettük, sőt kezünkbe is vehettük pár orosz kopejkával egyetemben.

(A beszámolót készítette: Kovács Rudolf Zoltán.)

Az előadás dokumentumai:

Az ülésen készült fényképek megtekinthetők weboldalunk Képtár menüpontjában.

Az előadás diasorozata PDF formátumban letölthető ITT!

Az előadásról készült videofelvétel megtekinthető az MHGT YouTube csatornáján:

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2020. évi felolvasóüléseinek sorozatát, hagyományainkat követve, a 2020. január 30-án tartott elnöki előadás nyitotta meg, melynek címe:

A császári és királyi Haditengerészeti temető Pólában.

Az előadás diasora (prezentáció) PDF formátumban letölthető ITT!

Az előadásról készült fényképek megtekinthetők weboldalunk Képtár menüpontjában.

Az előadásról készült videófelvétel megtekinthető az MHGT YouTube csatornáján:

Dr. Pandula Attila, az MHGT elnöke, a pólai haditengerészeti temetőben folytatott kutatásait mutatta be, gazdag vetített képanyagot felvonultató előadásában.

Elöljáróban ismertette az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének néhány jellegzetességét. Megemlítette, hogy a Habsburg-Lotharingiai család több tagja, így Ferenc Ferdinánd egykori trónörökös és admirális, valamint Károly István főherceg is, érdeklődött a haditengerészet iránt. Kitért a korábbi (19. század közepét megelőző) tengerész-temetések módjára is.

Korábban a tengeri utak során elhunyt hajósokat, a holttest rövid eltarthatósága miatt, a tengerbe temették (vitorlavászonba varrva, ágyúgolyó nehezékkel). Azonban a 19. század második felében, az Adrián állomásozó cs. és kir. haditengerészek esetében, egyre inkább előtérbe kerültek a szárazföldi temetések. Így alakult ki a pólai kikötő vonzáskörzetében is, az egyre bővülő haditengerészeti temető.

Nem csak katonai események követelhették tengerészek életét. Pl. az 1895–1896. évi déltengeri, térképészeti expedíció során, melyet a Salamon-szigetekre küldtek (Albatrosz-expedíció), az egyik kannibálok lakta szigeten, a partra szállt tengerészeket és térképészeket, a bennszülöttek megették. Gránit emlékművük „a tudomány oltárán elvérzett bajtársakként” említi őket. (Ugyancsak említésre érdemes a Ferenc József-föld felfedezése is, mint történelmi esemény.) Kazánrobbanás, ágyú-robbanás, aknabaleset vagy zátonyra futás következtében is elhunyhattak haditengerészek, békeidőben is (pl. hadgyakorlat közben).

A kínai ún. bokszerlázadás (1899–1901) leverésére az osztrák-magyar hadsereg is küldött harcoló egységeket, akik minimális veszteségeket szenvedtek, a pekingi követségi városrész védelme során. Pekingben kápolnát emeltek emlékükre, mely ma is látható.

1898-ban, Honolulu közelében, egy tájfun süllyesztett el egy hajót, melyen sok tengerész utazott. Az ő hadisírjaik a mai napig léteznek, az osztrák Fekete Kereszt (Schwarzes Kreuz) nevű emlék-szervezet újratemette az elesetteket, és gondozza ezeket a sírokat.

Lissa és Cattaro, ugyancsak hadiesemények, ill. lázadás színhelyei voltak, ahol elesettekkel, és hadisírokkal számolni kell.

Szóba került a Monarchia utódállamainak, így elsősorban Magyarországnak, Ausztriának és Horvátországnak a részvétele, a Pólában (és a Tengermelléken) található haditengerész-sírok gondozásában.

Ezután előadó áttért a pólai hadikikötő, és tengerészváros (Marinestadt) történetére. A város a 19. század második felében lett az osztrák (majd osztrák-magyar) haditengerészet főkikötője. Tengeröble alkalmassá tette nagy hadihajók építésére. (Ma civil hajókat építenek itt.) Külön városnegyedet (lakótelepet) és templomot építettek, az eredeti város szélén, a haditengerészek számára (San Policarpo városrész). Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében sok nemzetiség képviseltette magát. Ugyan a magyarokat igyekeztek előtérbe helyezni, de (helyzeti előnyük folytán) túlnyomó részt horvát, dalmát, olasz, albán tengerészek szolgáltak itt. A tisztek főleg osztrákok és csehek voltak. Főtisztek tekintetében, a képzett káderek nagy hiánya jellemezte a haditengerészetet, miáltal egy időben dán ill. francia nemzetiségű admirális is volt.

Az előadás tárgyát képező, 1862-ben megnyitott haditengerészeti temető, a régi városközponttól 3 km távolságra található. Az idők folyamán a temetőt többször bővítették, így az eredeti határoló kőfalak egy része immár a temetőn belül húzódik, három részre osztva azt. A temető központjában ravatalozó van, a körülötte elterülő domb-teraszokon találhatók a sírok. A temető ökumenikus jellegű, tehát több felekezet tagjai nyugszanak itt, pl. mohamedán részleg is van. A sírkertben mediterrán növényzet található, így ciprusfák is.

Az előadó hosszasan beszélt a temetőben található sírokról, az egykori temetkezési szokásokról. Minden tengerészt, illetve feleségeiket, családtagjaikat is, ide temették. Kezdetben tömegsírokba történt az itteni temetkezés, 1870-től azonban már egyéni sírokba helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Itt nyugszanak pl. a Szent István csatahajó elesettjei is. Amikor 1918. november 1-én a jugoszlávoknak már átadott Viribus Unitis csatahajót tévedésből elsüllyesztették az olaszok, a kapitány, Janko Vuković, valamint a mintegy 400 főnyi, délszláv legénység, akik ekkor a hajón tartózkodtak, életüket vesztették. Az ő testük is ebben a temetőben nyugszik. A Cattaro-nál kivégzett lázadókat, köztük egyik főkolomposukat, Ljubomir Kraus-t, ugyancsak itt temették el.

A spanyolnátha-járvány kezdetén, 1918-ban, egy rövid ideig, ennek áldozatait is ezen temetőbe temették el. Ekkortájt egy új haditengerészeti temetőt is nyitni akartak, de a történelmi események folytán, erre már nem került sor. Amikor a város olasz kézre került, a temetőt fenntartották, de az olasz halottakat nagyrészt elszállították innen. (Bizonyára attól féltek, hogy a későbbiekben el fogják veszíteni ezt a területet.)

A II. Világháborúban a partizánok, horvát fasiszták (usztasák), olaszok, mind temetkeztek ide. Az olasz flotta, az afrikai hadszíntéren elesetteket is ide temettette, de az a részleg nem látogatható. Az usztasa haditengerészeket (Marine Legion, ill. horvátul: Hrvatska pomorska legija), akik a németekkel tartottak, nemrégiben (a titói Jugoszlávia bukása után) szintén ide hozták át. 1960. körül Póla városa tataroztatni kívánta a temetőt, felismerve annak műemlék-jellegét. Az 1960-as években Ausztriából hoztak (temettek) át ide, korábban itt szolgált személyeket.

Végül az osztrák Fekete Kereszt, és ennek német testvér-szervezete, lehetőséget kapott a temető fenntartására, gondozására. Az erre vonatkozó szerződést, a város 1990-ben kötötte meg, az említett szervezetekkel. A temető sírjait a következő hét évben – nemzetközi összehasonlításban is mintaszerűen – helyreállították. Az állam védett kulturális emlékké nyilvánította e temetőt, mely később UNESCO-védettséget is kapott, és látogatott „nemzetközi kultuszhellyé” vált.

A temetőben lévő sírok nem túl díszesek, lévén hogy az elhunytakat a flotta költségére temették el. Díszes, heraldikus sírok gyakorlatilag nincsenek, csupán az újabb időkben készült egy-kettő. (Kivételt képez a francia származású Anton Bourguignon admirális sírján látható címerábrázolás. Az ő tiszteletére nevezték el az egyik pólai erődöt is.) Egyes (német) sírokon, kezet fogó kezek láthatók, ezek munkásmozgalmi jelképek, melyek a „kommunista világbékére” utalnak. A sírokra gyakran napra pontosan kiírták a születési és halálozási dátumot. Egyes tengerész-családok családi sírbolttal rendelkeztek.

A központi épületnél jelképes sírok találhatók, a tengerbe veszett áldozatok emlékére. Némely sírra az ott nyugvó személy hovatartozásának megfelelő, nemzeti színű szalagot kötöttek, a sírkertet felkereső hagyományőrzők. A fa sírjelek nagy része mára elpusztult. Az egyes síremlékeken megjelenő kelta kereszt angol felmenőkre utal. Némelyik síremléken sírvers is látható. A temetőben néhány gyermeksír is található.

Meglepő módon, a tengerész-sírhelyekre jellemző horgony-motívum, alig néhány síron fedezhető fel; holott más tengerészeti temetőkben, mind a sírkövekre faragva, mind – valóságos vashorgony formájában – a síremlékre helyezve, gyakran előfordul. Ennek az ősi jelképnek a hiánya a tengerész-település lakóinak polgáriasult szemléletére vall. A sírhelyek egy része tipikusnak mondható, egy kaptafára készült helyi gyártmány. Nem valószínű, hogy messze földről (pl. Bécsből) rendeltek volna ide síremléket. A temető zárt, tehát újabb temetkezések már nincsenek; egyes elhunytak leszármazottai gondozzák, felújítják az ősök sírjait.

A temető hangulati szempontból egyedülálló. Leginkább osztrák turisták szokták felkeresni. A (díszurnás kapubálványokkal rendelkező) régi kapu mellett volt egykor a ravatalozó, tehát ezen a kapun hozhatták be egykor a halottakat.

A temető mellett élt a tengerész-vikárius (tábori lelkész) is, ő végezte a temetéseket.

A temetőt kísérő létesítmények, emlékek közül, az előadó a temető mellett álló egykori temetőőri házat, valamint a közeli „búfelejtő” kocsmát mutatta be (mely utóbbi már nem működik, mivelhogy nem élő temetőről van szó); valamint a temető tőszomszédságában elterülő, egykori jellegzetességeit nyomokban ma is őrző tengerész-lakónegyedet, melyet egykor „Arsenal” névvel illettek. Előadó megjegyezte, hogy hasonló, mesterségesen létrehozott tengerész-város és temető, Kronstadt-ban található (ma Szentpétervár része, Oroszországban).

A magyar Honvédelmi Minisztérium, az 1960-as évektől szervezett itt magyar állami megemlékezéseket, koszorúzásokat. Több magyar állami vezető (pl. Kádár János, Göncz Árpád, Áder János) is felkereste a temetőt. Elképzelhető, hogy Horthy Miklós is járt a temetőben. (Horthy villája a városban ma is áll.)

Az előadást a jelenlévők élénk tetszéssel fogadták.

Megjegyzendő, hogy közvetlenül az előadás előtt, a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében került sor az MHGT és a Magyar Történelmi Családok Egyesülete közötti együttműködési megállapodás aláírására (amiről külön is hírt adtunk).

(A beszámolót írta: Benke Tamás.)

A programfüzet PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk Tisztelt Tagtársainkat és az érdeklődőket

a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2020. I. félévi előadásaira,

melyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban tartunk (1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.). Az előadásokat a Pollack-teremben tartjuk; kivételt képez az április 30-i előadás, mely a Lapidáriumban lesz.

Részletes program:

2020. január 30. Csütörtök. (17:00)

A császári és királyi Haditengerészeti temető Polában

Előadó: dr. Pandula Attila (egyetemi docens, ELTE BTK, az MHGT elnöke)
Az ülést vezeti: Ogoljuk-Berzsenyi Anett (titkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az isztriai Pola (horvátul: Pula) San Policarpo városrészében, az egykori ún. Tengerész Negyedben levő K. u. K. Marienefriedhof a világ egyik legszebb és legkülönlegesebb temetője, amelyet 1862-ben szenteltek fel. Kezdetben tömegsírokba történt az itteni temetkezés, 1870-től azonban már egyéni sírokba helyezték örök nyugalomra az elhunytakat. Ide temették pl. a Szent István és a Viribus Unitis hősi halottjait, de itt hantolták el az I. világháború végén a különféle járványok áldozatait is. (A két világháború között az Olasz Királysághoz, a II. világháborút követően a kommunista Jugoszláviához tartozott e terület.)

Pola városa 1960-ban történelmi emlékhellyé nyilvánította a temetőt. 1990-ben az Österreichisches Schwarzes Kreuz és Pola városa szerződést kötött a temető fenntartásáról, amelynek sírjait a következő hét évben – nemzetközi összehasonlításban is – mintaszerűen helyreállították. Tekintettel a nagyszámú magyar vonatkozású síremlékre, a temetőt a magyar állami vezetők is többször felkeresték már, legutóbb 2019-ben Áder János köztársasági elnök.

2020. február 27. Csütörtök. (17:00)

Moszkva városcímere és a régi orosz ötvösjegyek

Előadó: dr. Ruzsa György (művészettörténész, professzor emeritus, ELTE)
Az ülést vezeti: dr. Pandula Attila (elnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Moszkva városcímere és annak története igen ismert. Kevésbé ismertek azonban megjelenései a régi orosz ötvösjegyeken. Az előadás néhány nagy értékű moszkvai ötvösmunkát mutat be, és a hozzájuk kapcsolódó ötvösjegyeket elemezve azok szerkezetét és sajátos vonásait. Az előadó elemzi többek között Grigorij Mihajlovics Szbitnyev ezüst ikonborítóját, amelyet egy Szent Borbála-ikonhoz készített, továbbá a híres, moszkvai Ovcsinnyikov műhely egy kevéssé ismert ezüst ikonját.

Az előadást vetített képek kísérik, és utána lehetőség lesz néhány ezüstborításos moszkvai ikon ötvösjegyét is megvizsgálni nagyítóval, és kézbe vehető lesz néhány régi orosz pénzérme is, amelyeken a Sárkányölő Szent György látható.

FIGYELEM! A további előadások, a koronavírus-járvány folytán, elmaradnak:

2020. március 26. Csütörtök (17:00)

Egy elfelejtett reformkori színésznő nyomában: Halasy Józsefné, sz. Gärber Erzsébet, Horthy Miklós rejtélyes nagyanyja

Előadó: dr. Cseh Géza (ny. főlevéltáros, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Szolnok)
Az ülést vezeti: dr. Török Róbert (titkár)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Horthy Miklós szárnysegédi szolgálatának végén, 1913. november 24-én elnyerte a császári-királyi kamarási címet. A gyors karriert ígérő udvari méltóságra már az 1880-as évek végétől pályázott, ám családfájának hiányosságai ebben akadályozták, ugyanis anyai nagyanyja nemesi származásáról semmilyen hiteles igazolást nem tudott beszerezni. Ferenc József Horthyt végül mégis kamarásává nevezte ki, mivel udvari szolgálatával rendkívül elégedett volt. A családfa hiányosságaira később a nácik felfigyeltek és a kormányzó keresztény származását is megkérdőjelezték.

Előadónknak, Cseh Géza ny. főlevéltárosnak a digitalizált bécsi katolikus anyakönyvek és színházi lapok, továbbá a magyarországi és az osztrák levéltárak iratainak felhasználásával nemrég sikerült a családi titok igazi okát, Horthy Miklós nagyanyjának alacsony sorból való származását és színésznői múltját feltárni. Az előadás a kutatási eredményeket kívánja ismertetni, amelyeket a Turul folyóirat 2019/4. számában publikált.

2020. április 30. Csütörtök. (17:00)

A hadigondozási irat mint családtörténeti forrás. Egy kihasználatlan forrástípus bemutatása az MNL Veszprém Megyei Levéltárában őrzött hadigondozási iratok alapján

Előadó: Karika Tímea (levéltáros, MNL Veszprém Megyei Levéltára, Veszprém)
Az ülést vezeti: Debreczeni-Droppán Béla (főtitkár)
Helyszín: MNM, Lapidárium

A hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva megjelölések – ha úgy vesszük – a háború tényéhez szorosan kötődő, azzal egyidős fogalmak, a hadviselő állam róluk való szervezett gondoskodása azonban Magyarországon csak a 20. században valósult meg. Az I. világháború során elszenvedett óriási emberveszteség, a rengeteg betegen, megrokkanva hazatért katona teljes vagy részleges munkaképtelensége családok tömegének megélhetését fenyegette – ez követelte ki a hadigondozás működőképes gépezetének megszervezését. A hadigondozási eljárás kérelemre indult meg, amelyhez csatolni kellett bizonyos, az igényjogosultságot alátámasztó okiratokat: anyakönyvi kivonatokat, keresztleveleket, községi bizonyítványokat, katonai iratokat, egészségügyi dokumentumokat, tanúvallomási jegyzőkönyveket, de ezek mellett esetenként tábori levelezőlapok, fényképek is kerültek a döntésre jogosultakhoz. Ez az irategyüttes bőséges, de ez idáig kihasználatlan forrása a családtörténeti kutatásoknak. Segítségével – szerencsés esetben – a levéltárakban fellelhető szokásos adatokon kívül megismerhetjük a háborús események áldozatává vált felmenőink személyleírását, háborús szolgálatának történetét, egészségi állapotát, családi és vagoni viszonyait, esetleg megérinthetjük ujjlenyomatát is.

Az előadó röviden bemutatja a magyarországi hadigondozási eljárás menetét és a hadigondozottak körét a két világháború tekintetében. Részletesebben lesz szó a hadigondozási eljárás során használt és keletkezett iratok fajtáiról, adattartalmáról, levéltári lelőhelyükről, valamint forrásként való felhasználásuk lehetőségeiről és feldolgozásukról.

2020. május 28. Csütörtök. (17:00)

Egy Fejér megyei evangélikus család évszázadai

Előadó: Szemerei János (evangélikus püspök, Győr)
Az ülést vezeti: Kovács Eleonóra (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Ahogy a legtöbb családkutató, ő is gyanútlanul keveredett bele. Egy, szülőfaluját, Lajoskomáromot bemutató könyv tette kíváncsivá. Először csak azt szerette volna megtudni, hogy az ismerős nevű falualapítók közül kitől származik. A kutatás közben persze új és új kérdések vetődtek fel, amire sikerült könnyen választ találni, de volt olyan is, amire nem. Azt viszont megtapasztalta, hogy örömöt adott, amikor sikerült kideríteni egy rejtélyt vagy megérteni egy összefüggést. A legizgalmasabb tapasztalat az volt, hogy egyfajta időutazássá vált az egész. Az ősöknek nemcsak a neve vagy a foglalkozása rajzolódott ki a homályos múltból, hanem olyasmiket láthatott meg ezáltal, amit korábban soha. Mint amikor egy modern szondával ismeretlen, korábban soha nem látott helyekre pillanthat be az ember. Az érzelmi kötödés miatt, mintha az ősei szemeivel nézhetne körül a múltban…

Meglepetések is érthetik a múltban búvárkodót. Őt például teljesen váratlanul érte, mert semmit nem tudott arról, hogy az egyik felmenője pl. ugyanabban a kis faluban Gyúrón, ahol 32 éve a lelkészi szolgálatát kezdte, 180 évvel előtte az övéhez hasonló hivatásban állt kántortanítóként, és abban a temetőben pihen, ahol korábban elég sokszor temetett. Még nagyobb meglepetés volt számára az, hogy a győri püspöki hivatal márványtábláján olvasható püspökök névsorában egy 400 évvel ezelőtt élt hivatali elődjéről az derült ki, hogy 12. generációs ősapja…

2020. június 25. Csütörtök. (17:00)

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában őrzött, 1867–1918 között keletkezett kormányiratok, képviselőházi iratok családtörténeti vonatkozásai

Előadó: Klettner Csilla (főlevéltáros, MNL Országos Levéltára, Budapest)
Az ülést vezeti: Szirmay Gábor (alelnök)
Helyszín: MNM, Pollack-terem

Az előadás olyan – digitalizált formában egyelőre nem elérhető – levéltári iratanyagokra hívja fel a figyelmet, amelyek érdekes információkkal segíthetik a családok dualizmus-kori történetének megismerését. Ezek többek között: kitüntetések, nemességek adományozásánál keletkező ügyiratok a Királyi Könyvekhez kapcsolódóan, képviselőválasztási iratok névjegyzékei, állampolgársági, kivándorlási iratok, útlevélügyek.

Az áttekintés során fény derül arra, hogy mindezen iratok hogyan tárhatók fel, milyen segédletek állnak rendelkezésre, illetve milyen feldolgozó munkák folynak e témában.