„Együtt a kutatókért!” – BFL–MACSE–MHGT konferencia (2023. június 8.)

A konferenciáról készült videófelvételek megtekinthetők az MHGT YouTube csatornáján:

2023. június 8-án, Csütörtökön, 10:00 órai kezdettel, Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi Albert termében került sor a Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Családtöténet-kutató Egyesület, valamint a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság által közösen szervezett

„Együtt a kutatókért!”

a kutatás támogatása források és gyakorlati példák bemutatásával

című konferenciára.

A konferencia elején dr. Kenyeres István úr, a BFL főigazgatója mondott köszöntő beszédet.

Ezt követően tíz előadás hangzott el, melyek a családtörténeti kutatás különféle forrásait, munkamódszereit és eredményeit vették számba. A konferenciát könyvbemutató beszélgetés zárta, mely dr. Nagy Sándor: „Vadházasság” Pesten – válás Budán. Egy budai orvos mozaikcsaládja a 19–20. században című könyvével foglalkozott.

Az előadások és a könyvbemutató felvételeit, valamint a hozzájuk tartozó prezentációkat, szeretettel ajánljuk Kedves Olvasóink figyelmébe:

[Közzétette: Benke Tamás (MHGT, pénztárnok).]

Meghívó a Fejérpataky László emlékkonferenciára (2023. június 9.)

A konferencia meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Fejérpataky László (Fritz Mihály bronzplakettje Iváncsán. A kép forrása: Köztérkép)

Szeretettel meghívjuk Kedves Tagtársainkat és az Érdeklődőket az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszék és a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság által,

Fejérpataky László
halálának 100. évfordulója

alkalmából szervezett konferenciára.

Helyszín: ELTE BTK Kari Tanácsterem
(1088. Budapest, Múzeum körút 4/A., Földszint 39.)

Időpont: 2023. június 9. Péntek, 10:00.

Program:

10:00Köszöntő.
10:10Debreczeni-Droppán Béla: Fejérpataky László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
10:40Körmendi Tamás: Fejérpataky László, az oklevéltan és a címertan tanára a Budapesti Tudományegyetemen.
11:10Pandula Attila: Fejérpataky László, a lovagrendi heraldika megalapozója a magyarországi historiográfiában.
11:40Rosta István: Fejérpataky László életének utolsó évei, halála, nyughelye.
12:10Büfé.

(A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.)

Meghívó az „Együtt a kutatókért!” című BFL–MACSE–MHGT konferenciára (2023. június 8.)

A konferencia meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Szeretettel meghívjuk T. Tagtársainkat és minden Kedves Érdeklődőt, a Budapest Főváros Levéltára, a Magyar Családtöténet-kutató Egyesület, valamint a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság

„Együtt a kutatókért!”

a kutatás támogatása források és gyakorlati példák bemutatásával

című közös konferenciájára, mely 2023. június 8-án, Csütörtökön, 09:30-kor kezdődik, a Budapest Főváros Levéltára Gárdonyi Albert termében (1139. Budapest, Teve utca 3–5.).

A konferencia célja a családtörténeti kutatás támogatása, források és gyakorlati példák bemutatásával.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a konferencia látogatása ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött!

Regisztrálni a MACSE honlapján, a következő linken lehet: https://macse.hu/signum/belepes.php

(Akik még nem használták ezt a regisztrációs felületet, azoknak előzetesen be kell állítaniuk a bejelentkezéshez szükséges jelszót!
Ehhez, a fenti link megnyitását követően, alul, a „–> Regisztrálás” feliratra kell kattintani! A jelszó létrehozása után, már be lehet lépni, a fenti linkkel, a konferencia-regisztrációs felületre!)

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.

A konferencia programja:

09:30 Regisztráció

10:00 Köszöntő
Beszédet mond dr. Kenyeres István úr, a BFL főigazgatója.


10:10–11:30 I. SZEKCIÓ

Levezető elnök: dr. Haraszti Viktor (főigazgató-helyettes, BFL).

dr. Pandula Attila (elnök, MHGT): Az MHGT bemutatása. (10 perc)

Ari Ilona (elnök, MACSE): Egyesület a családtörténeti kutatások szolgálatában. (10 perc)

dr. Rácz György (főlevéltáros, tudományos igazgató-helyettes, MNL): Ük-ük-ükapám a honfoglalás korában. Meddig tudom visszavezetni a családom történetét? (20 perc)

Kárpáti Attila István (levéltáros, BFL): Budapest Főváros Levéltára telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási gyűjteménye. (20 perc)

Kérdések, hozzászólások. (20 perc)


11:30–11:50 Kávészünet. (Kávé, ásványvíz, pogácsa.)


11:50–13:20 II. SZEKCIÓ

Levezető elnök: Hunyady László (alapító elnök, MACSE).

Kónya Zsuzsanna (titkár, MACSE): Értékes információk a MACSE honlapján. (20–25 perc)

dr. habil. Körmendi Tamás (tanszékvezető, ELTE Történelem Segédtudományai Tanszék): Mire jó a heraldika? (20 perc)

Szabó Dorottya (családtörténet-kutató, levéltáros): Anyakönyvek a világhálón. (20–25 perc)

Kérdések, hozzászólások. (20 perc)


13:20–14:00 Ebédszünet. (Szendvics, édes-sós sütemény, ásványvíz, kávé.)


14:00–16:00 III. SZEKCIÓ

Levezető elnök: dr. Kollega Tarsoly István (történész, a Tarsoly Kiadó alapítója).

dr. Kollega Tarsoly István: s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk – Kivándorlók nyomában. (20 perc)

Ogoljuk-Berzsenyi Anett (főtitkár, MHGT) és Marosi Eszter (mb. főosztályvezető, főmuzeológus, Iparművészeti Múzeum): Források a családfák száraz adatai mögött lévő történet kibontakoztatásához. Mi található a múzeumokban, könyvtárakban? (2×20 perc)

„Vadházasság” Pesten – válás Budán. Egy budai orvos mozaikcsaládja a 19–20. században.
dr. Nagy Sándor (főlevéltáros, főosztályvezető-helyettes, BFL) könyvének bemutatója.
A beszélgetést vezeti dr. Hermann István (tudományos főigazgató-helyettes, BFL). (20 perc)

Kérdések hozzászólások (20 perc); a konferencia zárása.

Meghívó közgyűlésre (2023. május 30.)

FIGYELEM! Felhívjuk Tisztelt Tagtársaink figyelmét, hogy a Közgyűlés meghívójában, a 3. és 4. napirendi pont tartalmi leírását, frissítettük!

A közgyűlés meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Meghívó a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2023. május 30-i rendes közgyűlésére

Tisztelt Tagtársunk!

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság (MHGT) nevében, tisztelettel meghívom Önt a Társaság következő, rendes közgyűlésére.

A közgyűlés helyszíne: Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium (H-1088. Budapest, Múzeum körút 14-16.).
Időpontja: 2023. május 30. Kedd, délután 17 óra 00 perc (17:00).

Amennyiben a fenti időpontban a Közgyűlés határozatképtelen, azt ismételten összehívom 2023. május hó 30. napján (Kedd), délután 17 óra 15 perc (17:15) időpontra, azonos helyszínnel, változatlan napirendi pontokkal.

Tájékoztatom a Tisztelt Tagságot, hogy a megismételt Közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes, azzal, hogy legalább tíz szavazóképes tagnak jelen kell lennie!

Az ülés napirendi pontjai:

  1. Elnöki beszámoló;
    Szakmai beszámoló a legutóbbi Közgyűlés óta végzett munkáról.
  2. Pénztárnoki beszámoló;
    A pénztárnok által benyújtandó írásbeli beszámoló rövid ismertetése (a Társaság 2022-2023. évi vagyoni helyzete, elvégzett feladatok). A 2023. évi költségvetési terv és a 2022. évi egyszerűsített beszámoló előterjesztése, jóváhagyásra.
  3. A Felügyelőbizottság beszámolója;
    A Felügyelőbizottság, a Közgyűlést megelőzően, elkészítette írásbeli jelentését, a 2022. tárgyév költségvetésének teljesítéséről, a Társaság gazdálkodásáról, valamint a működés jogszerűségéről. (E jelentést, a Főtitkár, a Tagok számára, elektronikusan továbbítani fogja, a Közgyűlés előtt.) A Közgyűlés megvitatja a jelentés tartalmát, és határozatot hozhat annak elfogadásáról.
  4. A TURUL folyóirat státuszának rendezése;
    Az MHGT elnöksége beszámol a TURUL folyóirathoz fűződő jogok MHGT részére történő visszaszerzése, s a lap további (szakmai és financiális) fennmaradása érdekében tett lépésekről, valamint a további teendőkről.
    [A TURUL folyóirat körüli jogokat és feladatköröket megállapító, külön szervezési és működési szabályzat („TURUL SZMSZ”) megszövegezése, és elnökségi megvitatása, sajnos még nem történt meg, így jelen Közgyűlésen erre vonatkozó konkrét, szövegszerű előterjesztés nem lesz. Ugyancsak később, az SZMSZ esetleges majdani elfogadásával egyidejűleg, vagy azt követően, foglalkozhat majd, egy későbbi Közgyűlés, a folyóirat főszerkesztőjének és szerkesztőségi tagjainak megállapításával, megerősítésével.
    Az elnökség ismételten kinyilvánítja, hogy a TURUL-t érintő, későbbi Közgyűléseken előterjesztendő, konkrét indítványait, dr. Rácz Györggyel, a folyóirat főszerkesztőjével szorosan együttműködve készíti elő. Az elnökség szándéka, a folyóirat szakmai stabilitásának, fennmaradásának biztosítása, s az MHGT folyóirathoz kapcsolódó, teljes körű joggyakorlatának szilárd megalapozása. E célokat szem előtt tartva, az elnökség azt tartja kívánatosnak, hogy a folyóirat főszerkesztőjének és szerkesztőinek személye, lehetőleg ne változzon; hanem a lap eddigi munkatársai kapjanak bizalmat s további felhatalmazást, munkájuk folytatásához.]
  5. Egyéb (aktuális) ügyek;
    a beérkező javaslatok szerint.

A Közgyűlésen az MHGT bármely rendes tagja döntési (szavazati) joggal vehet részt. A részvételi jogosultság megállapítására az ülés előtt mandátum-vizsgálatot tartunk.

Tájékoztatjuk Tisztelt Tagtársainkat, hogy tagsági (szavazati) jogaikat szükség esetén meghatalmazott útján is gyakorolhatják. [Ld.: Alapszabály, 6. §. 6.1 (15) pont.] Ehhez írásbeli meghatalmazás kiállítása szükséges.

Jelen meghívót a hatályos Alapszabály 6. §. 6.1 (9) pontja és a 24./2017.(X.9.) sz. közgyűlési határozat értelmében, kizárólag elektronikus formában küldjük meg.

Szeretettel várjuk Tagtársainkat!

Tisztelettel:

Dr. Pandula Attila
(az MHGT elnöke)

(Kelt: Budapest, 2023. április 26.)


A fent közölt napirend 3. és 4. pontjának tartalmi leírását, a közbejött fejleményekhez igazodva, helyesbíteni rendeltem:

Dr. Pandula Attila
(az MHGT elnöke)

(Kelt: Budapest, 2023. május 24.)

Felhívás SZJA 1% felajánlásra

Kedves Tagtársaink, Támogatóink, Olvasóink!

Idén is közeledik a személyi jövedelemadó 1% felajánlás rendelkezési határideje (2023. május 20.)!

Szeretnénk tisztelettel felkérni honlapunk minden Kedves Látogatóját, hogy

személyi jövedelemadója civil 1%-ának felajánlásával segítse Társaságunk munkáját!

Adószámunk: 19637028-1-42

Kérjük szépen, hívja fel e lehetőségre mindazok figyelmét is, akik szintén érdeklődnek a Társaság iránt, vagy szeretnék támogatni munkánkat!

A támogatás módjáról részletesebben is olvashat, az SZJA 1% felajánlás oldalon!

Előre is nagyon szépen köszönjük nagylelkű támogatását!

Meghívó Vexillológiai Napra (2023. április 22.)

A rendezvény meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint Balogh László úr (az MHGT rendes tagja), szeretettel meghívja az MHGT Tagjait és az Érdeklődőket

Vexillológiai Nap 2023

című rendezvényére, mely 2023. április 22-én, Szombaton, 10:00 órakor kezdődik, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036. Budapest, Korona tér 1.). (A konferencia résztvevőinek regisztrációja a helyszínen, 09:30-kor kezdődik.)

Kérjük a Kedves Érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék, az mkvmuzeum@gmail.com címen!

Program

09:30 Regisztráció.
10:00 Megnyitó.

10:20 Nagy Gergely: Visszatérés a zászlókhoz: régi jelkép egy modern világban.
10:40 Hajgató Sára: Hagyományos textilfestési eljárások.
11:00 Balog Péter alezredes: Zászlók a kvízeken, kvíz a zászlókról.
11:20 Kovács Ákos Ferenc: Az Osztrák-Magyar Monarchia Vitézségi érmeinek kronológiai bemutatása és érdekességei.
11:40 Lévay Ernő: Néhány szó a német haditengerészet és az egykori német gyarmatok zászlóhasználatáról.

12:00-13:00 Ebédszünet.

13:00 Dr. Pandula Attila: Vexillológiai emlékek kiállítása egyes orosz szakmúzeumokban.
13:30 Dr. Szabó Balázs: Szamuráj csatazászlók a 16. századi Japánban.
13:50 Lengyel Ádám: Leetől Dukeig – a „konföderációs” lobogó jelentése az amerikai kultúrában.
14:10 Dr. Pálffy Géza: Koronázási zászlók az újkori Magyarországon.
14:30 György Sándor: Zászlószentelés kommunista módra.
14:50 Dr. Patakfalvi-Czirják Ágnes: „Ha nem lennék székely, nem tűzném ki a székely zászlót!” – „Kitalált hagyomány” és popularizáció a székely zászló esetében.


A rendezvény, és a „Vexillológiai Nap” konferencia-sorozat ismertetője:

A Vexillológiai Nap, vagy „Vex Nap” ötlete 2001-ben pattant ki Balogh László zászlógyűjtő fejéből. A több mint húsz esztendeje már minden évben megrendezésre kerülő eseménynek korábban a Zászlómúzeum adott otthont. 2022 óta a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum falai közt várjuk szeretettel az érdeklődőket a zászlótannak szentelt nap előadásain. Évről-évre igyekszünk minél színesebbé és érdekesebbé tenni az előadások egyre szélesedő palettáját. A meghívott előadók rendre különböző szakterületekről érkeznek. Közös témánk azonban a zászló, a lobogó, érintőlegesen a címer és más nemzeti jelképek. Kitérünk használatukra békében és háborúban, az ábrázolásaikra, valamint társadalmi összefüggéseikre.

2023-ban megpróbáljuk egy széles spektrumát bemutatni a zászlótannak. Lesz szó hagyományos textilfestési eljárásokról, székely és japán, Habsburg- és Rákosi-korszakbeli zászlókról, valamint sok minden másról ebben a közel öt órában.

Elnökségi ülés jegyzőkönyve (2023. március 20.)

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság vezetősége 2023. március 20-án

elnökségi ülést

tartott. Az ülés meghívója, valamint a jegyzőkönyv (és egyéb dokumentumok) közzétételével (anonimizálásával) kapcsolatos szabályok, weboldalunkon megtalálhatók.

Az elnökségi ülés jegyzőkönyve PDF formátumban letölthető lesz ITT!

Rövid összefoglaló az elnökségi ülésen történtekről:

  • Pénztárnok jelenti, hogy a 2. SD-kártyát megvette, a 3. kártyát saját költségén adományozza. Így lehet rotálni a kártyákat a kamerában, s mindig marad egy tartalék kártya is. Ez megkönnyíti a múlt évben katasztrofálisra sikeredett videónyersanyag-átadást, a Webes Munkacsoport tagjai között. Immár a legtöbb aktuális felvétel (nyersanyag), fent van a felhő-tárhelyen.
  • A NEA 2023. pályázati összeg befolyt, módosítás majd leadandó.
  • A tagrevízióval a pályázatok miatt nem haladt semmit. Áprilisra várható megindulása. (Végül május lett belőle…)
  • Pénztárnok vállalta, hogy a Hermann-előadásra, ásványvizet visz (a Társaság elfekvő készletéből), valamint pogácsát vesz (saját zsebből). (Utóbb meg is történt.)
  • A honlap-akció tekintetében, az elnökség jogi szakértővel átvizsgáltatná a szerződést, és ha rendben van, hozzájárul annak megkötéséhez.
  • A múlt évről maradt ásványvizet és papírpoharakat a Fejérpataky-, valamint az „Együtt a kutatókért!” konferencián használjuk fel.
  • Vexillológiai Nap lesz 2023.IV.22-án az MKVM-ben, Bakó Bálint tagtársunk szervezi. Több Tagtárs részt vesz. (Meghirdettük a honlapon.)
  • A könyvelő a 110 ezres ajánlatot elfogadta; meg lehet vele kötni a szerződés-módosítást.
  • Elnök úr a jubileumi konferencia dolgában ismét referált. Szóba jött, hogy felhívást kellene a Tagságnak kiküldeni (a Főtitkár által), hogy javasoljanak előadót vagy előadás-témát a konferenciára. Elnök úr vállalta, hogy felkéri dr. Rácz Györgyöt és Reisz T. Csabát, előadás tartására, ugyanezen jubileumi konferencián. Elnök ehhez a két Tagtárs elérhetőségeit kérte a pénztárnoktól. (Utóbb meg is kapta.)
  • Az ülés fő tárgya a TURUL helyzetének rendezése volt. A pénztárnok az ülés előtt elküldte az ezzel foglalkozó napirendi ponthoz írásbeli beszámolóját és határozati javaslatát. A folyóirat ügyében fontos határozat született, melynek szövege a következő:
    Annak érdekében, hogy a TURUL folyóirat átadás-átvételének további lépései, mihamarabb és kellő eredménnyel végbemehessenek; valamint az eddig történt lépéseket tudámásul véve és jóváhagyva, az MHGT elnöksége meghozza a következő pontokból álló határozatot:
    • Az elnökség megállapítja, hogy a TURUL folyóirat kiadói jogait az MHGT, jogérvényesen birtokolja és gyakorolhatja.
    • Az elnökség megállapítja, hogy a lap kiadását, az MHGT teljességgel önállóan kívánja ellátni. A szerkesztés munkája azonban, az MNL támogatására és személyi állományára támaszkodva valósítható meg. Ennek érdekében, az MNL-lel az együttműködési megállapodást, az MHGT elnökségének, mielőbb meg kell kötnie.
    • Az elnökség megállapítja, hogy mivel a lap egyedüli kiadója az MHGT lett, az eddig létezett háromoldalú szerkesztőbizottságot, az MHGT megszűntnek tekinti. (Ugyancsak érvénytelennek tekinti a három korábbi társkiadó között létrejött összes eddigi megállapodást, különös tekintettel a Budapesten, 1992. május 31-én kelt „Pro Memoria” kezdetű okmányra.) A TURUL-hoz fűződő kiadói (és mindennemű egyéb) jogok gyakorlására, ennélfogva a továbbiakban kizárólag az MHGT Közgyűlése, mint a Társaság legfőbb döntéshozó szerve, jogosult. A kiadással kapcsolatos adminisztrációt, ügyvezetést, az MHGT illetékes elnökségi tagjai (mindenekelőtt az elnök és pénztárnok) látják el. A lap szerkesztését a főszerkesztő irányítja, a szerkesztőség személyi állományát, a lap szakmai irányvonalát, ugyancsak a főszerkesztő határozza meg – az MHGT elnöksége és Közgyűlése egyetértésével és jóváhagyásával – szem előtt tartva a lap (és az MHGT) alapításakor kitűzött célokat. A lapot a főszerkesztőnek olyan módon kell szerkeszteni, hogy annak szakmai presztízse, akadémiai akkreditációja (tudományos minősítése), továbbra is fennmaradjon.
    • Az elnökség – illő köszönetnyilvánítás mellett – kijelenti, hogy továbbra is dr. Rácz Györgyöt tekinti a TURUL főszerkesztőjének, őt e minőségében kéri fel munkája folytatására. Az elnökségi felkéri a főszerkesztőt, hogy állítsa össze a TURUL szerkesztőinek (szerkesztőségének) névsorát, és terjessze azt az MHGT legközelebbi elnökségi ülése elé. Az elnökség javasolja, hogy a következő Közgyűlés határozatilag erősítse meg dr. Rácz Györgyöt a főszerkesztői székben.
    • Az elnökség felkéri a TURUL főszerkesztőjét, az MHGT elnökét, valamint a pénztárnokot (továbbá mindazon MHGT elnökségi tagokat, akik ebben részt tudnak és kívánnak venni), hogy készítsék el a TURUL körüli ügyvitel részletszabályait meghatározó szervezési és működési szabályzat (SZMSZ) tervezetét. A szabályzatnak lehetőség szerint rövidnek, lényegre törőnek és egyértelműnek kell lennie.
      E tervezetet, elkészülte után, az elnökség, ki kívánja adni, véleményezésre, dr. Szeidlné dr. Németh Mariann és dr. Szigeti Krisztina, jogász Tagtársainknak. A jogászi szakvélemény alapján, az elnökség elvégzi a tervezeten az esetleg szükségesnek mutatkozó javításokat. Az elnökség, miután a végleges tervezetet elkészítette és határozatilag elfogadta, azt a soron következő Közgyűlés elé terjesztheti, jóváhagyásra.
    • Az elnökség kijelenti, hogy a Magyar Történelmi Társulattal, a TURUL átadás-átvételével kapcsolatban még fennálló kérdések rendezésére, a legközelebbi jövőben, tárgyalásokat fog folytatni. Ez alkalommal szükséges rendezni a TURUL eddigi bankszámláján lévő tőke sorsát, a meglévő folyóirat-példányok (mint tárgyi vagyon) felosztását, a turulfolyoirat.hu weboldal (és domainnév) MHGT részére való átadását, valamint az előfizetői adatok átadását. Az elnökség, lehetőség szerint, ezen tárgyalási folyamatba is be kívánja vonni – különösen a pénzügyi kérdések tekintetében – fent mondott két jogász Tagtársunkat, azaz dr. Szeidlné dr. Németh Mariannt és dr. Szigeti Krisztinát.
    • Az elnökség felhatalmazza az elnököt és a pénztárnokot, hogy a TURUL további pénzügyi adminisztrációjához, új „CIVIL” típusú bankszámlát nyissanak, a MagNet Bank Zrt.-nél, és ezen bankszámlára, a Társaság vagyonából, 50 ezer forintot, azonnal átcsoportosítsanak. Az elnökség javasolja, hogy a Társaság 2023. tárgyévi költségvetésében, összesen (az említett, 50 ezer forintot is beleszámítva) 600 ezer forintos biztonsági tartalékot tüntessen fel, lehetséges kiadási tételként, a TURUL 2023. tárgyévi kiadási költségeinek, vészhelyzet esetén való fedezésére. Ezen vésztartalék csak azon esetben használható fel, hogyha a folyóirat részére nem lehet állami támogatást szerezni, a 2023. évben.
    • Az elnökség felkéri az elnököt, a pénztárnokot és a TURUL főszerkesztőjét, hogy folyamatosan figyeljék a tudományos folyóirat-kiadási pályázatokat, és lehetőleg (ha a pályázati feltételek lehetővé teszik) minden releváns pályázatra nyújtsanak be, az MHGT nevében, pályázatot. Ezen pályázatok nevezési díját, az elnök jogosult azonnal utalványozni.
      Az elnökség továbbá felkéri az elnököt, a pénztárnokot és a TURUL főszerkesztőjét, hogy keressenek további támogatási lehetőségeket, a folyóirat anyagi fennmaradásának biztosítására.

[Az összefoglalót készítette: Benke Tamás (MHGT, pénztárnok).]

Meghívó elnökségi ülésre (2023. március 20.)

Az elnökségi ülés meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

Meghívó a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2023. március 20-i elnökségi ülésére

Tisztelt Tagtársunk!

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság vezetősége nevében, tisztelettel meghívom Önt a Társaság következő elnökségi ülésére.

Az ülés helyszíne: az ülés a virtuális térben, a Jitsi nevű (Internet-böngészőből azonnal használható) kommunikációs program segítségével kerül megrendezésre.
Időpontja: 2023. március 20. Hétfő, délután 17 óra (17:00).

Az ülés napirendi pontjai:

  1. Az MHGT jubileumi emlékkonferenciája.
  2. A TURUL folyóirattal kapcsolatos teendők.
  3. Honlap-üzemeltetés
    A szolgáltató akciója és partnerségi ajánlata civil szervezetek részére.
  4. Egyéb ügyek
    Egyéb, megvitatásra javasolt ügyek.

A virtuális térben folyó üléshez az MHGT bármely rendes tagja csatlakozhat, és figyelemmel kísérheti annak lefolyását.

Kérjük szépen azon T. Tagtársainkat, akik az ülésen ilyen formában részt kívánnak venni, hogy ebbéli szándékukat elektronikus levélben jelezzék, a penztarnok.mhgt@gmail.com címen!

Szeretettel várjuk érdeklődő Tagtársainkat!

Jelen meghívást a hatályos Alapszabály 4. §. (1) a) és 6. §. 6.2 (13) pontja, valamint a 24./2017.(X.9.) sz. közgyűlési határozat értelmében küldöm.

Tisztelettel:

Dr. Pandula Attila
(az MHGT elnöke)

(Kelt: Budapest, 2023. március 17.)

Meghívó 1848–1849-es emlékülésre (2023. március 23.)

Az emlékülés meghívója PDF formátumban letölthető ITT!

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tisztelettel meghívja Tagjait és minden Kedves Érdeklődőt az 1848–1849. évi magyar polgári forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából szervezett emlékülésére, amelyet 2023. március 23-án, Csütörtökön, 17:00 órai kezdettel tartunk, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036. Budapest, Korona tér 1.).

Ez alkalomból prof. dr. Hermann Róbert tart megemlékező előadást,

Mítoszok és legendák
1848–1849-ből

címmel. A részvétel ingyenes. A rendezvényen kép- és hangfelvétel készül.

Minden Kedves Érdeklődőt
szeretettel várunk!

Elnökségi ülés jegyzőkönyve (2023. március 3.)

A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság vezetősége 2023. március 3-án

elnökségi ülést

tartott. Az ülés meghívója, valamint a jegyzőkönyv (és egyéb dokumentumok) közzétételével (anonimizálásával) kapcsolatos szabályok, weboldalunkon megtalálhatók.

Az elnökségi ülés jegyzőkönyve PDF formátumban letölthető lesz ITT!

Rövid összefoglaló az elnökségi ülésen történtekről:

  • Ari Ilona Tagtársunk (MACSE-elnök) részvételével egyeztettünk a 2023.VI. havi közös konferenciáról. Ekkor döntött úgy az elnökség, hogy a 2023. évi NEA terhére, 100 ezret fordítanánk erre. A maradék 50 ezret, könyvelő helyett kamera-állványra szánja az elnökség. (A Webes Munkacsoport előterjesztésére.)
  • Szóba került a márciusi Hermann-előadás is (1848–49-es emlékülés), fontolgattuk, vajon egy vagy két óra lesz ennek hossza? Mennyibe fog kerülni a terem? (Végül két óra után 20 ezer forintot fizettünk.)
  • A székhely-ügyben Elnök úr, a Húsvét utáni héten próbál majd intézkedni. Újváry alelnök asszony jelezte, hogy térdműtétje miatt nem tud a terem-megtekintésben részt venni. (Végül is, nem volt semmiféle megtekintés, így nem maradt le semmiről…)
  • A TURUL-t érintő fejleményekről, a pénztárnok beszámolt, s írásbeli beszámolót ígért.
  • A könyvelő megbízási díját emelni kérte. Az elnökség felkérte a pénztárnokot, hogy 110 ezer forintos megbízási díjra tegyen javaslatot.
    (A könyvelési díj emelésének oka egyfelől az általános áremelkedés, másfelől pedig az, hogy az MHGT egy második bankszámlát is nyit, a TURUL folyóirat pénzügyi adminisztrációjához, ami a könyvelő munkaterhét valamivel szintén növeli. Ennek fényében kért a pénztárnok, az ülés előtt, árajánlatot, a könyvelőtől.)
  • Az MNL-lel kötendő együttműködési megállapodás tárgyalása elnapolva.
  • Elnök jelezte, hogy megy Fejérpataky László néhai MHGT elnök sírjához (Iváncsa községbe) koszorúzni. A koszorú beszerzését a pénztárnok vállalta (a Társaság pénztára terhére).
    (A koszorúzás 2023.III.6-án volt; Elnök úr erről írásban be fog számolni, képekkel együtt, az MHGT honlapján. A koszorút a pénztárnok 2023.III.5-én, Vasárnap délután vette át, s vitte el az elnök részére.)
  • Pénztárnok ismertette a NEA 2022. pályázat lezárását.
  • Nyáry Éva festőművész, kiváló Tagtársunk, igen nagylelkű felajánlást tett. Elkészítené az MHGT alapítója és első elnöke, br. Radvánszky Béla, reprezentatív portréfestményét, a Társaság székhelye (tanácsterme) számára. A Művésznő a kép elkészítését ingyen, adományképpen vállalta. A pénztárnok, csatlakozva a felajánláshoz, vállalta, hogy megtervez és saját költségén elkészíttet egy, a képhez méltó díszkeretet.
    A felajánlás feltételéül Nyáry Éva azt szabta, hogy a székhely ingatlankezelői járuljanak hozzá írásban ahhoz, hogy a festményt el lehet ott helyezni.
    Mivel a székhely-ügy rendezetlensége folytán, ez egyelőre nem áll fenn, így a felajánlás megvalósítása sajnos későbbi időre marad.
  • Pénztárnok jelezte, hogy a honlapukat üzemeltető BlazeArts Kft., civil szervezeteknek akciót (partnerségi programot) hirdetett, miáltal 2 évig ingyen adják a tárhelyet és az összes domainnevet is. Javasolja, hogy az MHGT vegyen ebben részt. Az elnökség ehhez további adatokat, szerződés-tervezetet kért.
  • Tagügyek: 3 fő felvéve, 4 kilépett.
  • Elnök úr a jubileumi konferenciát szervezi, erről referált.
  • Lesz Fejérpataky-emlékülés az ELTE-n. Az MHGT is részt vesz ezen.
  • Kellene (Elnök úr szerint) konferenciakötetet készíteni, a „Castrum Doloris” és az „MHGT 140” konferenciáinkról. Volna rá támogatás.
  • Pénztárnok jelenti, hogy a NEA 2021. pályázat lezárása megtörtént.
  • Az elnökség dr. Péntekné Unghváry Mária volt pénztárnoknak, 70. születésnapja alkalmából, üdvözlőlapot küld.
  • Pénztárnok javasolta, hogy a főtitkár kérje fel dr. Rácz Györgyöt, hogy a középkori aranypecsétek röntgenvizsgálatairól tartson MHGT-felolvasóülést.
  • Több adomány történt, melyeket az elnökség megköszönt.
  • Az elnökség 2023.III.20-án ismét ülést tart, a TURUL és a weboldal-akció ügyében.

[Az összefoglalót készítette: Benke Tamás (MHGT, pénztárnok).]